- Menj előre, fedezlek!

Enyhe nyári szél. A kocsiból kivetett könyököm.

Fejünkben az akciófilmekkel.

Fejemen sísapkával.

Lakótelepi parkoló.

Most bosszút állunk.

Jár a motor, ha gáz van, elhúzunk.

Lámpa lekapcsol, ne lássák a rendszámot.

Fekete melegítő, fekete póló.

Amatőrök vagyunk.

Az ötlet viszont ördögi.

Ha reggel elindul a munkába, mindennek vége.

Beindítja a motort, és az első száz méter után.

Nyekk.

Ez volt a tervünk, és éppen a kivitelezés fázisában voltunk.

Eufória vesz rajtam úrrá.

Kúszik fel a gyomromtól, a szívemen át a fejemig.

És szétrobban.

- Te, Guliiiiii! – visszhangzik hangom a panelházak falán.

- Mi van?

- Na, hogy megy?

- Ne üvölts, már a felénél vagyok.

- Ok, siess.

…

De egy pillanattal később a második robbanás is elér.

- Tudod mit? Odamegyek!

- Jó, de kussoljál.

- Öregem, most kicsináljuk a szörnyellát.

- Bízom benne, csak ez a szar olyan lassan enged, még legalább két perc, mire kiürül. Mi van, ha valaki meglát minket?

- Nyugi, - gyújtok rá egy cigire – mindenre gondoltam. Majd elhúzunk lámpa nélkül.

- Tuti vagy haver, én vezetek!

- Az apádnak a faszát, még csak az kell, hogy szétbaszd az autómat!

- Tudod mit faszfej, áá Csókolom Gulyás néni!...Bazd meg az autódat!

- Na, kész vagy? Akkor ne rinyáljál, tűnés innen!

És a Trabant döcögve elillant a házgyári homályban.

Amatőrök voltunk, és bűnösök.

De az ördögi tett után semmi nyom nem maradt.

Sosem tudják meg ki tette.

Ugye nem mondod el senkinek?

Én pedig majd fedezlek…