Kinézek a halál ablakán,
az élet zaját hallom,
melegség járja át testem,
de csak a halált vallom.

Lüktet a finom vidámság,
beleharapnék étkébe,
kikandikálni a szobából,
beleesnék vétkébe.

Kacérkodó kacagások
elcsábítják lelkem,
s velük járok a szabadban,
nem emberi testben.

Szél meglibbent néha,
s átjárja gondolatom,
kitisztítva sebeit
elfújja indulatom.

Önfeledten, lázasan
élvezem a perceket,
bejárom a partvidéket,
tengert, mezőt, kerteket.

Majd elhagyva a Földet,
eljutok a Napig…
megfürdök felszínében,
majd szemem tovább tekint.

Kiszállok az űrbe,
bolyongok céltalan,
eltévedek néha,
mert utam úttalan.

Sok milliárd év múlva,
nekem ezek percek,
újra ide érek vissza,
s nem értem, mit tesztek:

Beraktok egy szobába,
az ajtót rám zárjátok.
Az ablakon kitekintve
nézhetek csak rátok.

2001.04.21.