Félelem...
Egy téli estén a szobámban csendben üldögélek és közben a jégvirágos ablakon keresztül nézem, ahogyan óriási hópelyhekben esik kint a hó. Eddig mindig gyönyörűnek találtam, de ma valahogyan nem, mert nagyon szomorú s bánatos vagyok. Ma reggel a behívómat hozta meg a postás, és így hivatalosan is mennem kell a háborúba. Máskor is mennem kellett már, de pont most... nagyon félek... Érzem, hogy nem jövök vissza, meghalok. Olyan boldog voltam az elmúlt napokban, hónapokban... Miért kell most mennem? Miért pont én? Miért ilyen kegyetlen az élet? Miért vagyok ennyire megátkozva? Miért, mikor végre boldog a szívem? Még egy csomó kérdés jut az eszembe... Fájdalom, amit érzek, fáj a szívem. Egy édes lányra és annak kedves családjára gondolok... s közben kicsordul a könnyem... Megtörlöm a szemeimet, felállok s csendben az ágyamra fekszem... Behunyom a szemeimet és az elmúlt csodás napokra, hetekre gondolok... Épp tegnap beszéltem az én pici Csillagocskámmal és olyan jókat mosolyogtunk, együtt terveztük a jövőnket, hány gyermeket szeretnénk stb. De így, hogy mondjam meg neki, hogy egy pokoli helyre kell mennem, ahonnan lehet, hogy nincs többé visszaút, nem jövők haza... Bevallom, hogy nagyon félek, eddig ezt nem éreztem. De most, amióta az én pici Csillagocskámat ismerem, már tudom, hogy félek látni a békétlenséget,
félek látni a haragot, ahogy a hajdan volt lassan ellentétébe fordul
át...félek látni azt, hogy az utak nem visznek sehova...Érzem s tudom, hogy
van aki tiszta szívből szeret van egy olyan család, ahol szívesen s
gyermekükként fogadnak el. Nem kell bizonyítanom s olyan lehetek, amilyen én vagyok valójában. Évek óta nem éreztem ezt s most elveszik tőlem... S a
szemeimből folytak a könnyek, majd a fal felé fordultam, végül elaludtam.
Másnap mikor összeszedtem minden bátorságomat, felhívtam az én pici
Csillagocskámat s elmondtam neki bánatomat. Szegénykém alig bírt megszólalni s éreztem, hogy sir is. Egy darabig csendben voltunk, egyikünk se tudott megszólalni. Majd a Csillagocskám megszólalt és megpróbált vigasztalni, lelkierőt adni, hogy igenis haza fogok jönni, ne adjam fel... Olyan csodás dolgokat mondott és jó érzés volt ezt hallani, de tudom, hogy nagyon fáj neki. Többször is elmondta, hogy hazavár, nagyon vigyázzak magamra, mert mostmár miatta is kell hazajönnöm s az álmaink miatt is... Nagyon kevés lány van ilyen, mint az én pici Csillagocskám, ezért is szerettem belé... Annyira Édes... Ez mégjobban fáj, mert megváltoztam, s már nem vagyok az, aki máskor is harcolt... Nem vagyok bátor, most félek és ez egy katonánál nem jó. Itthon hagyom a szívemet, s lelkemet és az ígéretemet is, hogy nagyon vigyázok magamra. De megkell tennem s nemcsak magamért, hanem a Csillagocskámért és persze a családjáért is, akik annyira kedvesek hozzám, s jobban szeretem őket, mint az én szüleimet s családomat. Ők az én családom, szeretteim... Eljött az életem egyik legszomorúbb napja. Itt vagyok már a csatamezőn. Igaz most éppen este van, csend s nyugalom. Nagyon fáradt vagyok, de nemcsak én, hanem az összes katona pajtásom. Nem szólunk egymáshoz, csak nézzünk magunk
elé, s gondolataink otthon járnak... Kinek erre-kinek arra... Az én gondolataim is messze járnak, pici Csillagocskámnál. Vajon, hogy van, mit
csinál stb. Biztosan Ő is most alszik, vagy éppen nézi kint a csillagokat,
mert nagyon szereti őket... Szép tavaszias idő lehet otthon, hiszen márciust
írunk már. Bárcsak ott lehetnék nála, együtt sétálnánk kéz a kézben... Álom,
édes álom, jaj de szép... Felnézek az égre, ahol millió sok kis fényes
csillagocska mosolyog reánk. Keresem köztünk a legfényesebbet, bár szinte mindegyik az, így a Holdra tekintek... Kezemben egy pici Angyalka, amit még az én édes Csillagomtól kaptam, hogy vigyázzon rám, bárhol is vagyok, járok. Eddig szerencsés vagyok, mert élek, de úgy érzem, hogy az erőm s hittem fogy. Bár tudom, hogy rám több Angyalka is vigyázz, de akkor is... Bárcsak már otthon lehetnék, s láthatnám pici Csillagomat. Szeretném neki megmondani, hogy Nagyon Szeretem... Tudom s érzem, hogy Ő is szeret engemet. Szeretném életem végéig szeretni, vigyázni rá, lesni minden egyes sóhaját, óhaját... Ő az én életem értelme, Szerelmem, aki nélkül nem tudok élni... Jaj Kedvesem, de hiányzol... Megtörlöm szemeimet és én is követtem a társaimat, akik közben már aludni tértek. Holnap egy újabb nehéz nap lesz, amit nekem túl kell élnem, mert otthon vár Szerelmem, pici Csillagocskám...
|
|
|
|
|
