Hosszú volt az út idáig. Sok órán át tépelődtem, hogy érdemes e papírra vetnem mindazt, ami kikívánkozik belőlem.

Végül, úgy döntöttem, hogy nem hallgathatok el semmit sem. Így hát –ama belső hang utasítására- tollat ragadtam.

Önmagamat is elképesztem azzal, hogy milyen egyszerűen születnek meg a szavak.

Azt hittem, nehezebb lesz. Hogy majd behajlított könyökkel, ökölbe szorult kézzel fogom átélni a percek ólom lassúságát, mely elvánszorog fejem fölött, míg a fények újra ki nem hunynak. Úgy véltem, szorongó szívemmel kellesz megküzdenem, mikor lejegyzem e súlyos titkot

…Nincs is rosszabb annál, mint amikor elhamarkodott ígéret kattint lakatot ajkunkra, s ezzel örökre belénk zárja az igazat!

Én most feltöröm e megrozsdásodott, vén bilincset, s a felszabadult könnyebbségért feláldozok mindent. Tudom, megéri. A becsület értéke elhalványul, ha önmagunk előtt nem vagyunk tiszták. Több éve élek már együtt elfojtott bűnömmel, s ez idő alatt ráébredtem, hogy a becsület, csak afféle látszat-makulátlanság könnyelmű pajzsa, mit mások felé tartunk, mutatva, hogy fel vagyunk vele kellőképpen vértezve.

Azonban az önvád belülről öl.

Mi lesz hát a lelkiismerettel?

Gyötrődéseinktől ki szabadít meg?

Az idő nem mindenem segít. Van, amit az ember képtelen feledni. Bizonyos éles, mélyen bevésődött képek a múltból mindig kísérteni fognak.

Rémálmok üldöznek már évek óta. Lidérces foszlányok nem hagynak nyugodni. Lelkem örök reszketeg félelem-fiává vált, s ha arcom vonásain nyugalom ül, rettegésem akkor is vad ütemben kalapálja szívem. Minden percben nyögni kényszerülök bűnös lelkem terheit.

Egy módon oldhatom fel csak az átkot: ha most megszegem ígéretem, mit egy sötét hajnalon önmagamnak tettem. Ha elmondom azt a titkot, ami már hosszú idő óta csörtet csendes perceim nyugalmában. Amit máig sem értek, s talán nem is fogom teljes, homály nélküli valójában szemlélni, mert úgy vált titkommá, hogy sötétség burkolta kezdetektől értelmem előtt.

S e titkot, még most is félve-remegve írom le, közben meg-megremeg ujjam. Bennmarad lélegzetem, mivel ezt a szót így ezelőtt még soha nem formáltam, és nem adtam ki csupán néhány betűvel ennyi terhet.

Megvallom vétkem: Láttam.

Ez az egyetlen bűnöm, ám a legsúlyosabb, mit ember elkövethet a földön.