Amikor az író boldog,
Tolla beleszeret a papíba,
És gyöngéden cirógatja,
A vallomása néhány csepp tinta,
A papír issza szrelmét,
Mohón és oly vadul vágyakozva.

S mikor jókedvű az író,
A papíron szinte táncol tolla,
És nevetve rámosolyog,
Sziporkája csak néhány csepp tinta,
A papír issza derűjét,
Minden során nagyokat kacagva.

S midőn az író elmereng,
A papíron mérlegelve tolla,
És újjával meg inti őt,
Megrovása csak néhány csepp tinta,
A papír issza intelmét,
Sorain mélyen elgondolkodva.

De mikor az író szenved,
A papírt ekeként szántja tolla,
Elárasztva bánatával,
És nehéz könnye néhány csepp tinta.
A papír issza kínjait,
Remegő sorain szánakozva.

S aki elovassa mindezt,
Megértheti lelkét az írónak,
Mert ki tudja, lehet, hogy épp,
Épp neki szól a néhány csepp tinta,
Melyet a papír elmesél,
Hol nevetve, hol pediglen sírva.

Ha róla mégis lepereg,
Akkor is a lelkébe hatolva,
És az agyában tolongva,
Visszhangzik az író minden sora,
S ő talán elgondolkodik,
Hogy mit is jelent néhány csepp tinta.