Temetői lopás
Emlékeket rabol, kősírokat csapol! Lélektelen kezű, lopástavő tetű!
Kedves mamám volt ott. Kicsi voltam én még, templom menti dombon, piros-fehér pléden nagymamával ültem, fűben játszva mama hangja édes bonbon, vidám kacarászva jobbra-balra dültem.
Vittünk virágokat sírján világokat szeretettel adva át. S ellopta egy, nahát!
Kedves mamám halott. Nagyobb voltam én már, sétáltunk éppen mi, elsápadt az arca, szíve szürkére vált. Egy kórházba került, alig tudtunk tenni, s én jóságos mamám tőlem végleg elvált.
Temetői kert nomosz, meglopta egy gonosz! Díszcsokra szirmait fosztotta karmai!
Kedves mamám van ott. Tudom, hogy külsőség a temetőjárás és szép emlékéhez hűen méltón kevés, mégis sírfosztása mélyen karvalyvájás, nagy felháborodást ajkaimra bevés.
Vajon ember s milyen halottaktól, ki csen? Hogy is tehet ilyet? Hihetetlen, igen.
|