ezelõtti utáni variáció
egyszer volt, hol nem volt egy messzi-messzi kis erdõcskében egy faházikó. illetve csak tegnap estig volt igazi faházikó, ugyanis éjféltájban, rögtön azután, hogy az erdõ lakóinak többsége elszundított a késõ esti híradó és a vers mindegykinek után, rázuhant a hajlékra egy fémdarab. egy fémdarab, ami feltûnõ jelleggel még véletlenül sem hasonlított egy ûrhajóra. mivel az egész galaxisban ez a legmegfelelõbb formája egy ûrhajó álcázásának. szóval ott tartottam, hogy rázuhant az a bizonyos véletlenül sem ûrhajónak látszó fémdarabnak látszó ûrhajó a kunyhóra. (asszem. hajnali kettõ van. ilyenkor csak nehezen tudom követni magamat. itt szeretnék elnézéseket kérni a gépelési hibák miatt is. ha lehet. de ha nem akkor is.) nos. még valamivel fõmûsoridõ elõtt (tegnap) a kunyhóban lakó érintett, aki tócsnivá lapítódott a járgány alatt, de szerencsére ezt senki nem vette szemügyre, csak kb jó ezer évvel késõbb a régészek, de nekik mindegy, minden megkövesedett hulla ugyanolyan, és a vért is felitták a kis kukacok, biztos nem lehetett (lesz?) olyan undorító, mintha közvetlenül az eset után tekintették volna meg. mindegy. az érintett, mint érintettem a témát elõbbi mondatom kezdetén sajnálatos módon elhalálozott. az ûrrepülõgép beépített leszállás utáni álcázó berendezése a repcsit átrendezkedte pontosan arra formátumra, mint amilyennek a kunyhót érzékelte megérkezésük elõtt, magányos utasát pedig olyanná invertálta (vagy inkább konvertálta?) mint az elhunyt. volt. még épen, nem pedig összelapítva. azt akartam mondani valahogy néhány mondattal ezt megelõzõleg, hogy az érintett, illetve lapított, aki a faházban lakozott valamivel fõmûsoridõ elõtt alapjaiban megrengette egy farkasnak a beállítódottságát a malacok erejével és furfangjával kapcsolatban, és pitymallat tájt visszatért néhány társával együtt (úgy kb még kilencvenkilenc farkast rángatott magával a vendettához), hogy megtorolja a rajta esett (akarom mondani rája borítódott) sérelmeket (úgymint egy dézsa forró víz). a beépített álcázóreflexnek köszönhetõen egészen kismalac küllemû ûrlény kilépett épp az ûrjárgányból, mikor látta ám, hogy közeledik felé valami nagyobb bennszülötthorda. mivel eddigi utazásai során nem találkozott olyan élõlényekkel akik barátságos üdvözlésre siettek volna elé ilyen iramban, hát elõvette többek által is ajánlott, több helyen is bevált fegyelmezõ eszközét, megnyomott egy gombot, és a jól ismert surrogó hangot adva megjelent elõtte a lézerpálca. mivel ettõl a különös látványtól olyannyira elragadtatódtak a farkasok, mint az elsõ mecsbokszuktól (hiszen nem láttak még élõben ilyent, különben meg jellemzõ módon hím volt mindegyik), gyorsan össze is barátkoztak a jövevénnyel, megtapogathatták az ûrhajót belülrõl is, míg a kopaszra perzselt farkas az erdõ szélén duzzogott. aztán hogy-hogynem egyszercsak anélkül, hogy kijöttek volna a többi farkasok az ûrhajó - huss! - elröppent a jó fenébe. (nem is kell mondanom, az erdõ összes - illetve, kivéve egy - hím farkasa rajta volt.)
a járgány után nem maradt más, csak egy kis friss hó (a nyár közepén) (ja, nem, télen játszódik a mese, bocs, a hó teljesen jogos), a szép gyerekkori emlékek, no meg a sok síró farkaslány és érett farkasözvegyek...
a farkasok egy részét az ûrhajóban utazó ûrlény eladta különbözõ helyekre, úgymint vándorcirkusz, állatkert, különlegesen gyomorforgató ételek háza, kisállatkereskedések, egy másik részét (szám szerint kettõt) megtartott saját magának a kutatásaihoz, ugyanis õ a galaxisközi tudományos akadémia különleges fajokkal foglalkozó részlegének a kutatóvezetõje volt, mint olyan, csak sajnos semmire nem ment a (szám szerint kettõ) megtartott példánnyal, mert mint idõközben többször is említettem, hímek lévén nem tudtak szaporodni, a tojókat meg otthonhagyta a prof., így hát ki is múltak szép suttyomban búskomorságban (az összes eladott állatkával egyetemben, ki elõbb, ki késõbb) a nõhiány miatt.
a kopasz két hét múlva kihúnyt végkimerülésben.
na-még-egy-utolsó,-ha-még-tudok-újat-mondani variáció
egyszer volt, hol nem volt, aztán többet nem is volt, (de már nem is lesz, mert ezt itt most befejezem) (na jó, nem most rögtön, hanem ha majd véget ér a variáció) úgy történt akkoriban, hogy iszonyatosan hideg telek jártak a kis kerek erdõben, annyira hideg, hogy még a sarkokban is kockára fagytak a pókok, és a pókhálóval tésztát lehetett vagdosni, szépen, formára (most jut eszembe, már megint éjszaka van, ez csak úgy mellékesen, és ajánlom mindenkinek az erdélyi népmeséket) hát ezen a télen, úgy esett a rémeset, hogy a farkascsorda egy igen sunyi, ám nagyon is ravasz nyomorék lábú farkast kiközösített, mert nem akart alkalmazkodni a csorda belsõ szabályaihoz, meg aztán minden második állítólagosan szûz és szende farkaslány hogy, hogy nem vehembe esett, ha épp ez a farkas tartotta a sekszuális felvilágosodást a farkasiskolában. a csorda bölcsei nagy bölcsen úgy határoztak, hogy ez a farkas hozta rájuk a cudar jelent és a még cudarabb jövõt, tehát ha feláldozzák, mint egy feketebárányt... de inkább kiközösítették, mert nem szerették a farkashúst. nos ennyit ma esti farkasunk elõéletérõl.
(az elõélet és az elõítélet között csak két betû a különbség...)
eljött hát az a bizonyos éjszaka, amikor is a farkas bekopogtatott a malachoz, mert már nem bírta tovább az isten hidegét, meg aztán már mindenhova máshova bekopogtatott, de sehova sem engedték be. gondolta, talán majd itt szerencséje lesz. tehát bekopogott. nem jött válasz, hiába várt. aztán még egyszer bekopogtatott, de akkor sem érkezett semmi reakció a bentiektõl, sõt még csak halovány neszezést se hallott odabentrõl. az égiek nem voltak oly irgalmasak, hogy megszánják az életét, így hát szépen csendben továbbállt. egy barlangban lelt menedéket, majd az éjszaka közepén iszonyatos halálordítások és hörgések közepette békésen kihúnyt élete lángja. béka poraira.
hogy a kismalac miért is nem nyitott ajtót?
hát, izé... elõzõ nap csatlakozott egy szektához, a kismalac kunyhójában tartották a szeánszukat, és mivel a szekta vezetõje szerint a kismalac úgyis tehetségtelen volt, az életben a világon semmi esélye nem látszott a teljes értékû, vagy legalábbis értelmes életre, ezért áldozatnak õt választották egyhangúlag, illetve egyetlen egy ellenvetéssel, de az meg a kismalac volt, úgyhogy nem számított...
a szekta vezetõje igazából a varázsgömbjében látta meg a kismalacot, tudta, hogy úgyis meg fog halni, ha a sánta farkast beengedi esetleg (az ilyen kismalacoknak soha nincs esélyük a sánta és bármilyen farkasokkal szemben), így könyörületességbõl áldozta fel istenük oltárán.
meg aztán jól is jött a hús télire, mert tulajdonképpen a szekta a farkasok legbölcsebbjeibõl állt...
náttubíkátinnyúd: étá isztórijá tyipér káncsétszjá. |
