az úrilány
egy száj. csak egy száj.
a minap utaztam a villamoson. állt az ajtó közelében három francia. két pasi és egy lány. a lány ábrándos arca és szeme a villamos ablakának felső szélére függeszkedett. néha szólt hozzá a két pasi, olyankor elmosolyodott, rájuk nézett, majd a tekintete tett egy reflexszerű kört rajtunk, a villamos többi utasán, a pórnépen, közben buja ajkai - ugyancsak reflexszerűen - abba a lefitymáló, a langyosnál kicsit hidegebb tartásba álltak.
néhány perc csupán, de arról a szájról eszembe jutott egy egészen másik, amit viszont éveken keresztül nézhettem.
általános iskola, harmadik osztály; szolnokról jött.
az arckifejezése először inkább hasonlított egy csodálkozó kislányéhoz, mint, aki azt hitte, máshol talán nem is élnek emberek, vagy ha igen, hát egészen biztosan másmilyenek. az arckifejezését először a messzi vidékről érkezőkének hittem.
kilenc évig kísértem figyelemmel a sorsát, alakulását.
kilenc évig néztem, ahogyan kristályosodik az arc, a szem, a száj, mimika és gesztus.
kilenc év alatt nem került hozzá igazán közel senki, még a társalkodónői sem.
kilenc év alatt egyetlen fiút sem talált méltónak a kegyeire.
kilenc éven keresztül, mintha igazából ott se lett volna sehol, ahol a porhüvelye tartózkodott. mintha évszázadokkal ezelőtt élt volna, egy olyan korban, amikor olyan férfiak terítették le elé a köpönyegüket, akiknek a nagy csatákhoz felbecsülhetetlenül sok bátorságuk volt, viszont ahhoz, hogy a hozzá hasonló hölgyeket megkérjék apjuktól, alig...
a háziasszony
lehet ősz, lehet tavasz, világa csak panasz.
reggel felkel, ha felkel... elkészíti a gyerekeinek az uzsonnát, mielőtt iskolába küldi őket, integetve az ablakból. férjének kávét főz, csókot vált, búcsúzik.
ha mindenki elment otthonról, jöhet az első kör... mindegy miből.
cigaretta, alkohol, nyugtatók, tengernyi étel, csokoládé, tévé, rádió, takarítás, könyvek, csöpögős, romantikus sztorikkal. aztán alvás.
hazajönnek a gyerekek délután egy és három között. felkel, morog, bekapcsolja a tévét, megkérdezi, mi volt a suliban, felügyeli a gyerekeket, míg leckét írnak, csak amíg süt a nap.
közben átjön a "barátnője", egy hasonló sorsú asszony, aki a közelben lakik. megbeszélik, ki hogyan neveli a gyerekeket, ki mit néz a tévében, a kedvenc műsorvezetőjüket, mi történt a férjükkel a munkahelyükön, hogy vannak a férjük barátai. közben megkezdik a második kört - közösen, társas formában. alkohol, cigaretta, csokoládé.
a gyerekek elkészülnek a leckével, kimennek játszani, a barátnő hazamegy, alvás.
férj hazajön, a feleség nekiáll az ebédnek - este hatkor.
nyolc körül ebéd, harmadik kör férjjel együtt, vagy nélküle.
gyerekek fürdenek, már nagyok, megy magától minden, fektetni sem kell őket.
a tévé szól, míg nem zizeg a kép, utána sem alszik, csak forog magányosan, mosdatlanul, kócosan hánykolódva az ágyban talán még mindig a tegnapelőtti ruhájában...
lehet nyár, lehet tél, ő már semmit sem remél.
az újságíró
az állatkert elé beszéltünk meg egy találkát.
-szeretem az állatokat. olyan megnyugtató közöttük sétálni. főleg az elefántoknál. egyszer készítettem az állatkert akkori igazgatójával egy interjút - mostanra már a környezetvédelmi minisztériumban dolgozik - nagyon jól sikerült, jópofa volt a nyakkendője, kérdeztem arról is, csak sajnos nem kapcsoltam be a magnetofont. aztán felhívtam másodszor is, elnézést kértem tőle, megmondtam, hogy valami baj van a szalaggal, ugyanis semmi sincsen rajta, megbeszéltünk még egy találkát, az már sajnos nem sikerült olyan jóra, feszült volt, egy kicsit ideges és lehangolt is, csak fél órát beszélgettünk. aztán amikor hazaértem döbbenten vettem észre, hogy megint üres a szalag. harmadszorra már nem mertem felhívni, végül szerencsére nem kellett az interjú.
a biciklijét elteszi a cirkusz mögötti tárolóba.
-tizenkét éves korom körül az apám választás elé állított - mondja később a körúti bútoráruháznál sétálva - vagy kapok a születésnapomra egy bokszkesztyűt, és fizetik a bokszolás költségeit, vagy egy biciklit. a bokszkesztyűt választottam. amikor először kerültem kórházba agyrázkódással, és a rossz esés következtében eltört csontjaimmal, akkor megbántam a választásomat. el nem tudnád képzelni, milyen rettenetes egy helyben feküdni, és az a borzalmas szag a kórtermekben...! körülbelül huszonhat éves koromban tudtam magamnak saját biciklit venni.
a városligeten átsétálunk, útbaejtve a kreszpályát, a pecsát és a pecsa melletti hangulatos kis sörözőt is.
-ott szemben, a vakoknál szoktam felolvasni. nem, az nem a vakok intézete, hanem egy másik, de hozzá tartozó intézmény. nehéz. nehéz és lelkiismeretes munka háromsoros mondatokat felolvasni olyanoknak, akik később nem tudnak utánanézni a dolognak. pontosan, szépen kell hangsúlyozni.
a bútoráruházba is betértünk, az az egyik kedvenc helye. jobban szereti, mint az örs vezér terén álló bútoráruházat.
-hát igen, bevallom őszintén, jártam pszichológushoz, sőt, még most is járok. két és fél éve gyakorlatilag összeomlott az életem. a feleségem elhagyott, a kislányommal együtt, tizenhat éves, szombatonként eljön hozzám, a lakás persze az övék maradt. nem sokkal ezután a közszolgálati rádiótól is elküldtek, a karácsonyi botrány miatt. egy pankkal készítettem interjút, és mondott valami olyat, ami nem tetszett a közvéleménynek meg a minisztériumnak, talán még azt a másik rádiót is betiltották miatta - újból. volt ott rajtam kívül két djsrác, az egyikkel sokat dolgozam, a másikkal nem, ő néhányszor beleselypített az adásba, ki is kellett vágni, majdnem a legjobb részekkel együtt. gyakorlatilag egyáltalán nem kaptam sehol munkát, majdnem egy fél éven keresztül, ekkor kezdtem el pszichológushoz is járni. kipróbáltam néhányat, volt aki csak ült, hallgatott, aztán elmondta ugyanazt, amit én, de a mostani nagyon jó, eleinte hetente kétszer találkoztunk, most már csak havonta. nála én elemzem a saját helyzetemet, amit elmondok. hát értek is hozzá egy kicsit, elvégre emberekkel foglalkozok. azt mondta, ha én is úgy gondolom, most már fölösleges lenne találkoznunk. találtam egy állandó munkát is a klubban, most kettőszázötvenezret keresek havonta... nem sok, pont elég a lakbérre és az adósságaimra. úgy néz ki, visszavennének a közszolgálatihoz is. kezdek helyrejönni.
megmutatja azokat a cikkeket, amiket a legkifejezőbbnek tart önmagáról, a stílusáról, egyszóval a kedvenceit.
-végzettségemet tekintve irodalomtanár vagyok. azelőtt sokat dolgoztam a szakmámban. szerettem. de szeretek alkotni is... és ezzel is tanítok.
a postás
sosem hittem volna, hogy meg lehet szokni a hajnali négykor kelést. igazából soha nem is szoktam hozzá. a középiskola négy éve alatt legalább havonta egyszer elaludtam, első munkahelyemnél, a postánál sem volt ez másképp.
helyettes kézbesítőként kaptam munkát, hetente, havonta más utcákat jártam. rajtam kívül kézbesítőként tizenketten dolgoztak ott, a legtöbben csak ideiglenesen - így mondták. míg nem találnak valami jobbat, amíg fel nem nőnek a gyerekek. talán egy-két év. és maradtak négyet-ötöt-tizet. volt, aki nem akart onnan elmenni többé, biztos munkahely, a nyugdíj meg már csak néhány év, talán az is biztos.
ismertem ott egy nőt. iskola után jelentkezett kézbesíteni - pont, mint én, csak ő akkor tizenhat volt - már több, mint harminc éve. a családja megpróbálta lebeszélni, de kötötte az ebet a karóhoz. tetszett neki az életstílus, kint, a terepen senki se szól bele, mit csináljon, vagy hogyan, a fizetés se tűnt rossznak.
reggel hattól kávéztunk, amíg a postakocsi meg nem jött. ez - rossz idő, vagy forgalmi dugó esetén - eltartott akár tizenegyig is, átlagosan viszont, már fél hét előtt dudált. mindenki fogott egy-két zsákot, bedobtuk a liftbe, föl az emeletre, kezdődhetett a szétosztás.
az a bizonyos nő az újságokat osztotta szét, mindenkinek pontosan átszámolt darabot.
mikor a leveleket végre szétválogattuk körzetekre, mindenki sorrendbe rakta a sajátjait, volt ahol csak százat, volt ahol a többszörösét, környéke válogatta.
neki általában két és fél nagyobb fajta szatyornyi jutott, amivel szinte mindig elsőként ment - sőt, már-már rohant - a biciklijéhez, aztán bizony lehagyva a jóval fiatalabbakat is, elsőnek ért vissza.
túl volt egy házasságon, nála néhány évvel fiatalabb, jóképű férfival élt együtt. mindig vidáman, túl az ötvenen is fiatalon, ruganyos, sietős léptekkel, fejben tartva a legújabb pletykákat; jó karokban tartott testére szépen vasalt egyenruhát húzott, és bizony előfordult, ha nyáron túl meleg lett az idő, a lenge rövidnadrágot bugyi nélkül vette föl. |
