Kardos főhadnagy hosszan gondolkodott, mielőtt felhívta Csengeri Sándort. Julcsi már két hónapja halott, talán hagyni kellene a családot, hogy megbékéljen a helyzettel. A felfedezés, amire a nyomozás során véletlenül bukkant rá, nem hagyta nyugodni. A szobában, ahol Csengeri Julianna felakasztotta magát, előzőleg már ketten oltották ki az életüket. Mindketten kötél által végeztek magukkal.
Kardos főhadnagyot kirázta a hideg. Ő mindig is azt állította, hogy a dolgoknak minden esetben megvan a maga oka. Többek között ezért is lett nyomozó. De ezt most ő is kísértetiesnek találta, és Kardos főhadnagy nem szerette a kísérteties dolgokat. Úgy döntött, mégis csak jobb lesz, ha felhívja Csengeri Sándort.
- Halló, itt Csengeri.
- Ne haragudjon a zavarásért, de furcsa felfedezésre tettem szert a nyomozás során, és bár nem tartozik szorosan ehhez az ügyhöz, gondoltam, megosztom önnel ezt a látszólag jelentéktelen adatot.
- Kíváncsian hallgatom. - Sándor gyomra olyan kicsire zsugorodott, mint a gyereké, akit pálcával készülnek elverni.
- Tudja a lakás, amiben élnek, már szerepel az öngyilkossági ügyekkel kapcsolatos nyilvántartásunkban. Önök ugyebár özv. Kovács Lajostól vásárolták a lakást?
- Igen. Na, és?
- Kovács Lajos felesége ugyanabban a szobában akasztotta fel magát, ahol Julianna. Ezt megelőzőleg pedig egy fiatal nő követte el ugyanezt a cselekményt ugyanabban a szobában.
Sándor belekapaszkodott az asztal szélébe.
- A kurva életbe! És ezt, eddig mért nem mondta nekünk senki?
- Ez kérem, csak egy szerencsétlen egybeesés. Én magam is sokat gondolkodtam rajta, hogy elmondjam-e Önöknek, de talán segít feldolgozni a történteket.
Sándor minden további szó nélkül lerakta a telefont.
Ez nem lehet igaz! Ilyen nincs! Elátkozott lakásban élnek már évek óta. Micsoda baromság ez az egész! Rá kellene vezetni a tulajdonlapra, és nagy, piros betűkkel jól láthatóan ráírni: ELÁTKOZVA.
A főnökéhez rohant.
- Ferikém! Kivennék pár nap szabadságot! Nagyon nagy szükségem lenne rá.
- Jól van –mondta a főnöke, és kicsit meg is könnyebbült. Ráfér Sándorra egy kis pihenés.

Sándor betért az első kisboltba, és vett egy üveg konyakot. Mióta Julcsi meghalt, nem ivott egy kortyot sem, de most úgy érezte szétfeszíti a fájdalom. Muszáj innia, mert különben megőrül. Még mielőtt beindította volna a kocsit, kinyitotta az üveget, és meghúzta.

- Rohadjon meg az egész világ! – sóhajtott egykedvűen.

Az alkohol enyhítette a szorítást. Hetvennel hajtott végig a városon. Nem érdekelte semmi. Leparkolt a ház előtt, húzott még egyet az üvegből.
Szóval minden jó előre meg van írva, mi! Én meg mint a hülye kapálózok, hogy jussak valamire. Hát ez remek! Komolyan mondom remek! Isteni színjáték.
Sándor felnézett az égre és gúnyosan kacagni kezdett.
Az üvegből rohamosan fogyott az ital.
Nem ment lifttel, nem volt türelme kivárni míg megérkezik az, az átkozott lift.
Belekapaszkodott a korlátba, és szinte húzta magát felfelé a hetedikig.
Hát, ezért kellett ideköltöznünk, hogy bevégeztessen az ítélet…
Előszedte a kulcsát, nagy nehezen beleillesztette a zárba. Az alkohol már marta a gyomrát, a két hónapi pihenő fogékonyabbá tette a kábulatra. Félig volt az üveg, de már nem esett jól az újabb, és újabb korty. De innia kell. Meg kell innia, ha beledöglik is.

- Mi a fészkes fenéért nem kötöm én is fel magam?

Ki ez a nyomorult itt bennem, aki nem engedi, hogy megtegyem? Nekem nincs miért élni, és mégis élek! Nem akarok, de élek! Ez a szerencsétlen gyerek, meg mindent elérhetett volna az életbe, és mégis kiszállt. Ki érti ezt?
Megcsóválta a fejét, és poharat vett elő a szekrényből.

- Csak az ökör iszik magában! –nézte az aranyló italt a pohárban, majd egy hajtásra felhúzta.

Egy rakás szerencsétlenség vagyok! Semmi több. Még azt sem tudtam, hogy meg kell kérdezni, mikor lakást vásárol az ember, hogy nem kötötte-e fel magát valaki korábban! Igaza volt a suliban annak a kölyöknek! Én tehetek mindenről. Oda kellett volna figyelnem a kislányomra. Az én tündéri kislányomra! Még azt sem vettem észre hogy szerelmes! Hát milyen apa az ilyen? Szegény gyerek, mindennel egyedül maradt!

- De hát én is egyedül maradtam a fészkes fene egye meg!

Sándor arcán az izmok teljesen elernyedtek. Sírni kezdett, ahogyan csak a részegek tudnak. Sírt, mert kifolyt a könnye, de ez a sírás nem hozott megkönnyebbülést.
Jaj, Julcsi! Annyira hiányzol! Miért tetted ezt velem? Egy kibaszott lehetőség mindig jár, ha ront az ember! Te meg csak lelépsz szó nélkül. Szembe köpsz a Nagy Igazsággal, hogy szart sem érek. Én meg belehalok, hogy többé nem vehetlek az ölembe, hogy nem simogathatom meg a hajadat, hogy nem mehetek vissza a múltba.

- A kurva életbe ezzel a rohadt idővel.

Csak vége, és kész. Te befejezted, de nekem tovább kell élni! Hallod! Nekem tovább kell élni!
Sándor az ágy alá vágta az üres üveget. Úgy szemezett az utolsó pohár konyakkal, mint halálraítélt a puskacsővel.

- Hogyan is segíthettem volna Julcsin, mikor magamon sem tudok segíteni?

Megtörölte az orrát az inge ujjával.
Gyűlölöm az életet! Gyűlölöm! Remélem elrohadok ettől a konyaktól… Remélem, egyszer…

*

Másnap délben a földön ébredt. Próbálta visszaidézni a tegnapi napot. A fejében mintha ezer apró csomó jajgatna: Bogozz ki! Bogozz ki!
Ahogy felállt forgott vele a világ. A fürdőszobába vette útját, érezte, hogy mindjárt hányni fog.
Bassza meg! Ezt aztán jól megcsináltam! Edit most biztosan levonta a megfelelő következtetést. Balázsról nem is beszélve. Á, igen! Az a nyomozó! Azzal kezdődött az egész.
A wc felé hajolt és hányt.
Mi a fenét kezdjek most már ezzel a remek információval? Ez lenne hát a magyarázat a miértekre? És akkor mi van?

- Julcsit nem hozza vissza semmi!

A gyomra szorgalmasan dolgozott. Erős görcsökben nyomta visszafelé a töménytelen alkoholt.
Vajon Edit hogy fogadja majd ezt a váratlan fordulatot? Mi lesz? Eladjuk a lakást? És nekünk mit kell tennünk? Vajon elmondjuk-e, hogy három ember akasztotta fel magát abban a szobában?

*

Sándor egész nap a fizikai rosszulléttel küzdött. Négy órakor hazaállított Edit.
- Elköltözök – mondta szárazon.
- Téged is felhívott az a nyomozó?
- Miféle nyomozó –nézett rá a nő értetlenkedve.
- Hát a Kardos, vagy hogy a fenébe hívják.
- Fogalmam sincs miről beszélsz.
- Felhívott az irodából, és közölte, hogy Julcsi volt a harmadik ember aki felkötötte magát abban a szobában.
Edit megszédült.
- Te, jó ég!
- Ne haragudj! Tegnap leittam magam, de már nem bírtam tovább –nézett Sándor szégyenkezve a feleségére.
- Ha inni kezdesz nem bírod abbahagyni. Ezt már eljátszottuk egy párszor. –Edit kinyitotta a ruhás szekrényt.
- Ne hülyéskedj! Én rendbe akarom hozni a házasságunkat!
- Ezen már nincs mit rendbe hozni. Ez már meghalt. Éppen úgy, ahogyan Julcsi is.
- A kurva életbe, hogy te milyen kemény vagy! Hát nem érted, hogy kiakadtam?
- De értem. Te meg nem érted, hogy elegem van? – üvöltött vissza Edit. –Neked egy pszichológusra van szükséged.
- Minek? Hogy olyan fegyelmezett legyek, mint te vagy? Julcsinak is sokkal jobb lett volna, ha néha kiborulunk, és tisztázzuk a dolgokat. Akkor legalább érezte volna, hogy a problémák azok mindannyiunkra tartoznak. A te problémád a tiéd, az én problémám az enyém, Julcsi problémája is csak az övé volt. Menj a fenébe a hülye pszichológusoddal.
- Pedig ha így folytatod elveszítesz mindenkit magad körül. Most engem, aztán Balázst, végül magadat is. Ha már el nem veszítetted –tette hozzá gúnyosan Edit.
- Már megszoktam! Mindig is egyedül voltam. Érted? Mindig. –Sándor attól félt, hogy megüti Editet.
- Nagyszerű. Akkor épp ideje, hogy pontot tegyünk a végére.
- És Balázzsal mi lesz?
- Balázs már elég nagy, hogy eldöntse hol jó neki –felelte Edit elgondolkodva.
- Hát ezt jól kitaláltad! – Sándor arcát eltorzította a fájdalom. – Remélem, hagysz valami számot, ahol elérhetlek. Pakolj csak! Én lemegyek sétálni egyet.