A lelketlen
Késő délután volt, a rekkenő nyári hőség kezdett enyhülni. Sáskák reszelős kórusa hallatszott a tikkadt kaszálókról, a közeli szőlők felől pacsirták röppentek át a keskeny erdősávhoz. Lovas kocsi haladt a száraz, homokos földúton, a lovak sietősen szedték patáikat, porfelhőt kavarva, mely végigködlött mögöttük. Két ember ült a bakon, egy hatvan év körüli, meg egy huszonéves fiatal, aki élénken pattogtatta ostorát, s néha nagyot rikkantott a lovakra, hogy gyorsabb iramra bírja őket. Az öreg szótlanul ült mellette, néha igazított egyet szürke kalapján, ami a rázkódásban félrecsúszkált. Terménydaráló gépet hoztak a szomszéd faluból, és csak az imént tudtak elindulni, mert a javítóműhelyben késtek a szerelők.
-Gyiaaa! Gyiaaa! - kiabálta a fiatal hajtó. Szőke hosszú haja lobogott, ritkás bajusza alatt időnként morgolódott.
- A fene esne ezekbe a javítósokba! Végre egyszer időbe hazaérnék, aszt akkor is igy kiszúrnak az emberrel!
Az öreg jó darabig nem szólt semmit, csendben haladtak, csak a kocsi rázkódott, a lószerszám csörgött, meg a lovak patái pufogtak a porban. Az öreg megelégelte, és levette a kalapot az ölébe. Hátrasimította ritkás, ősz haját, és magas, rekedt hangon megszólalt.
- Azér nem köll annyira rohanni. Nagyon buckás errefelé, főleg ottan a pataknál, ni!
- Jó van Feri bá, de azér maga is hazaérne má szivessen, nem?
- Dehonnem. Csak vigyázz ott a patakná, mer nagyon ki van járva az út!
- Tudom én, nem először megyek arra!
- A Subék Imre is aszonta, aszt mégis ottragadt…
- Nem tom ki az a Subék Imre, de jó nagy hülye lehet.
- Má nem él…
Megint nem szóltak egymáshoz jó darabig, közben elértek a patakhoz, amiben valójában csak nagyobb esőzések idején csörgedezett némi víz. A járművek viszont ilyenkor mélyen belevájtak a puha talajba, és hosszú, széles vágatokat, gödröket mélyítettek, amiknek meleg napokon az alja cserepesre, repedezettre szikkadt. A fiú nem lassított, a gyeplővel próbálta manőverezni a lovakat, hogy a kocsi kerekei ne a legmélyebb vájatokban fussanak. Nem úgy sikerült neki, ahogy akarta, a gumik egy darabig két keményre száradt sárperemen gurultak, aztán belevágódtak egy mélyedésbe.
- Hó! Hohohó! - kiáltotta a hajtó. Lassítani próbált, de a lovak kicsit megijedtek a rántástól, a rúd is kilengett, amint a kocsi hirtelen nagyot zökkent, és prüszkölve, horkantva tovább szaporáztak. A gödör aljában aztán megint kiugrottak a kerekek, s akkorát zöttyent a plató, hogy az öregnek erősen kellett kapaszkodnia, hogy ki ne essen a bakról. A terménydaráló oldalra borult, és kizuhant a sárga fűcsomókkal benőtt patakmederbe.
- Hó! Hó! Hó! - ordított a fiú. A gödörből kikapaszkodva a lovak megálltak. A fiú éktelenül káromkodott, és az ostorral megcsapkodta a közelebbi lovat. Az állat nyerített, ágaskodni próbált, de a rúd, meg a másik visszafogta.
- Hé, hé Jóska! Ne verd asztot a lovat, mer eltöröm rajtad az ustort! - kiabált rá az öreg.
…hogy az a radai rosseb! Má csak ez hiányzott! Haggyon má, ölég a bajom! Ezek a lovak meg rakoncátlanok…
Leugrott a bakról, visszaszaladt a kiesett géphez, megállt előtte, és az üstökét vakarta.
- Négyen raktuk föl az istenit neki, most mi a franc lesz?!
Közben az öreg is odaért.
- Megmontam, hogy lassan. Nem hallgattá rám Jóska. Sose a lovak a hibásak. Pedig a Subék Imre se vót rossz hajtó, de mégis itt járt balul az is.
- Haggyon mán azzal a Subékkal Feri bá, mer mingyán megüt a guta! Inkább segítsen kitalálni, hogy miképpen rakgyuk föl ezt a rohadt gépet!
- Hun a kalapom? - nézelődött az öreg.
- Jaj, ne idegesíccsen! Ott van az is a gépen. Ahogy elnízem, jobban áll, mint magán…
- Még szemtelen is vagy Jóska, nemcsak ügyetlen! - korholta Feri bá, miközben levette a pityókás ember módra megdőlt gép tölcséréről a kalapot.
- Maga szerint nagy baja lett?
- Hm. - vizsgálta az öreg lehajolva a masinát. - Mittom én! Ugy nézem talán nincs eltörve sehol. De, hogy elindul-e még, csak a jó isten tudja.
- Mosmá úgyse érünk haza, csak estére… Igyunk egyet Feri bá, aszt kitalájuk, hogyan tegyük vissza a platóra! - indítványozta Jóska, és meg sem várva a választ, előrement a kocsihoz. Kivett az ülőpad alól egy üveg bort, és odavitte az öregnek. Feri bá közben letelepedett egy jókora, sűrű zsombékcsomóra, ami még dacolva a döglesztő hőséggel, világoszölden virított.
- Na, húzza meg öreg! Kicsit meleg, de most asszem jól fog jönni!
Miután ivott, az öreg visszaadta a palackot, és Jóska végighúzta az üveg nyakát inge rövid ujján, aztán embereset húzott belőle. Nagy levegőt fújt utána, lerakta az öreg mellé, és leheveredett Feri bával szemközt egy fűzbokor alá.
- Ki a nyavalya vót az a Subék? Hadd tuggyam má meg, ha annyit emlegette!
Az öreg nagyot sóhajtott, kortyolt a borból, aztán elgondolkodva bámult a kisárgult, érett búzától hullámzó dombok felé. Visszanézett Jóskára, és mesélni kezdett, lassan, folyékonyan, mintha olvasná valamiből a történetet, a fiú pedig figyelmesen hallgatta, alig szólt közbe.
*
-Régen vót ez. Akkor még a gazdaságban dógoztunk. Ott vót az a Subék is, kocsisnak vették föl, de rakodni is köllött neki. Négy gyerekes családdal, valahonnét jó messzirül gyüttek ezek, szegényen, legatyásodva. Ott kaptak házat a főső faluban, félig vályogból rakott öreg épületet, amihez azér vótak ólak, meg istálló is építve. Tudott dógozni az a Subék, de egyvalamiben párját ritkította. Igencsak kegyetlen egy ember vót. Verte az a családját is, de különösen az állatokat nem szívelte. Egyszer valamiért megharagudott a macskára, és fölakasztotta a kertben egy körtefára, aszt ott lógott a szerencsétlen megfulladva, napokig, míg valami nyest, vagy más féreg el nem vitte. Állítólag mindennap ütlegelte a gyerekeit, a nagy lányával meg egyszer erőszakoskodni is próbált, de a felesége nem hagyta. Lehet benne valami, mer akkortájt láttam én is a nyomorult asszont, jó nagy, lila monoklikkal. Amúgy jó kocsis vót ez a Subék, amit mondtak neki, azt megcsináta, szó nélkül. Az állatokat viszont gyűlölte. Nem is értem, az ilyenbül hogyan lehet hajtó…
Az öreg elővett egy cigarettát, Jóska felé kínálta, de az intett, hogy nem kér. Rágyújtott, kifújta a füstöt, aztán folytatta.
Szóval, történt egyszer, hogy elutaztak jó messzire, - talán oda, ahonnét jöttek, - és oda vótak vagy egy hétig. Nem vót szomszédjuk, csak egy öregasszony, az is ölég nagyothalló vót, ugyhogy nem figyelt föl a disznók visítására. Lényeg, hogy a harmadik szomszéd vette észre, - de az is az éktelen bűzről, - hogy a két disznó megdöglött. Amikor meggyüttek, a Subék éktelen mérgibe szétverte a disznóólat, aztán meg a kutyának esett, mer az a szerencsétlen éhségébe rákapott a tyukjaira. Vót neki egy öreg motorkerékpárja. Odakötözte a kutyát a motorja után, aztán húzatta vele az úton, a főső faluvégről kifelé, meg vissza. Néha látták mit művel, akkor vót aki szót neki, de a többség nem mert vele pörőni. Inkább elnézték, hogy ilyen förtelmes egy alak.
- Maga se szót neki? - kérdezte Jóska.
Az öreg nagyot szippantott a cigarettába.
- De, egyszer megmondtam neki, hogy ha nem hagyja abba az állatkínzást, akkor szólok az elnöknek. Csak röhögött.
- Aszt mit gondul, micsinál majd az elnök? Jól seggbe rúgja magát! Különben ő is jól tuggya, hogy semmi köze a dógaimhoz! Otthun azt csinálok, amit akarok! - mondta nekem.
- Tudod, Jóska, az egészbe az a legszörnyűbb, hogy télleg nem nagyon tudtunk vele mit kezdeni. Ez az ember teljesen érzíketlen vót a körülötte élőkkel szemben. Ahogy telt az idő, minden dühit, keservit, kudarcát az állatokon töltötte ki. A lovakat is gyakran náspángóta. Látod azt a kancát, amit az előbb ustoroztál? Az a ló éppen vemhes volt, és a Subék kiment vele a szőlőkbe ekézni. Nem tuggyuk mi történt igazából, egyedül az öreg Halász Pista állította, hogy a szomszéd parcellából látta, amint karóval veri a lovat, de cudarul. Lényeg, hogy a kanca rá nem sokra elvetélt, halott csikót szedett ki belűle a doktor. Akkó történt, hogy a kocsmában a Gelicz Peti, aki lovászgyerek vót a gazdaságban, elmesélte, hogy amikor azt a kancát este bekötötték, az istállóban a lovak teljesen meg voltak bokrosodva. Nyerítettek, kapáltak, az egyik csődör szétrugdalta maga körül a fa rudakat, egy másik kanca meg majdnem megharapta a Petit, amikor itatni próbálta. Aznap senki nem bírt bemenni az istállóba.
A Subék a kutyáját is tovább gyötörte, ha rágyütt az őrület. Egyszer látták a faluban csavarogni azt a szerencsétlent, csupa véres seb vót a teste, szőre alig maradt, az egyik lába meg törötten fityegett neki. Úgy bicegett, három lábon, de azt mondták a főső faluban, kész csoda, hogy egyáltalán él még az az állat, hiszen mindig a motorral húzatja az úton.
Jóska odanyúlt a borért, ivott egy nagyot, de az arcán látszott, hogy megdöbbent a hallottakon. Nem szólt, figyelt tovább az öregre.
Aztán egy napon megszűnt a gazdaság, és a dolgozókat kifizették. Persze, sokan terménybe, vagy gépbe kapták ki a részüket. A Subéknak meg mi jutott? Az egyik ló.
- Ez nem igaz…- ingatta a fejét Jóska. Az öreg folytatta.
Szóval, megkapta az egyik csődört, és rá három napra el is ment érte, hogy elvigye. akkó má nem vót ott, csak az az egy állat. Bement az istállóba, megragadta az istrángot, és kivezette a lovat. Vitt magával egy mogyoróvesszőt is, hogy majd azzal nógatja, ha engedetlen vóna. A csődör érdekes módon szépen, engedelmesen ballagott vele, egész a főső faluig. Ott aztán felágaskodott, és vágtatni kezdett. A Subék meg mire észbekapott, el is vágódott, a csődör meg húzta magával az úton, mer a szerencsétlen rátekerte az istrángot a csuklójára. Meg se álltak a falu végéig, ahol a ló megállt a lucernásba, és nekilátott legelészni. Aszongyák, a gazdaság lovai mindig arrafelé legelésztek, így megszokhatta, hogy ott megálljon. A Subék akkó má meg vót halva. Épp ott feküdt az út mellett, ahol a kutyáját szokta vonszóni a motorral, a lovak szeme láttára…
Az öreg feltápászkodott. Jóska egy fűszálat rágcsált elgondolkodva, aztán fölkelt ő is. A nap lemenőben volt, lebújt a dombok mögé, csak narancsvörös udvara látszott a horizonton laposan elnyúlt felhők fölött. Körbenézték még egyszer a gépet, majd Feri bá így szólt:
- Gyere vissza a kocsival, de lassan! Ha ide tudsz vele járni, egészen közel, akkó innét má fő tuggyuk rá billenteni ketten is. Na, eriggy Jóska!
A fiú visszament a kocsiért, fellendült volna a bakra, de megállt. Odalépett a lóhoz, amelyiket megostorozta, és barátságosan megveregette a nyakát. A ló megrázta a fejét, mellső lábával dobbantott, a farkával csapott egyet. Jóska felült a bakra, és csettintett a nyelvével. A két ló szép szabályos kört írt le, és a kocsi megfordult.
Clay Tomasso |
