Harminchat február fakult fénye dereng Föl-föl, mint kútmélynek aljáról csillagok Gyakorta szárnyaltam, s hogy milyen idelenn Most merülve nézem, vizsgálom, ki vagyok?
Ahogy alászállok, tompulnak a képek Sűrűbb csönd vesz körül, s minden imbolyog Tegnapnak élek, a holnapok tiétek Megvetőn mondhatják: ez milyen dolog!
De nem, nem érdekel üres locsogásuk Orrom már víz színén szippant hűs illatot Minden ajtóval beljebb, melyre rácsuk Elveszítve mind több vezércsillagot
Aztán végtelenül egymáséba folynak A körök elmosódott foltok lesznek csupán Szürkévé, mik egykor színesek voltak Mint fáradt, morc, esős szombat délután
Számvetésnek kéne lenni itt benn mostan S lám, csak kortyolgatom e kristályos vizet Szennyesem egyszer már hófehérre mostam De tudom, én leszek, ki újra megfizet
Bemerítkezem hát, zárulj fölém felszín Lényegüljünk eggyé cseppről cseppre mind Tűnjék el a forma, legyen színtelen szín Teremtődjön újjá jobb remény szerint
Felnézek az égre még benne állva, lenn Államról vízcsepp gördül, szemlélem, más vagyok? Harminchat február fakult fénye dereng Föl-föl, mint kútmélynek aljáról csillagok
2005-12-29 |