|
Hajnali langy szellő szalad végig az álomittas tájon,
Szerény napsugár csillan meg egy - két hófoszlányon.
Gólyahír bújik ki szemlélődve, anyaföld óvó rögei mögött,
Madár szárnya rebben a rügyező faágak fölött.
Kanyargó ösvényen öregember görnyedten lépeget,
Tekintete fáradt s megtörten réveteg.
Pacsirtaszó hangzik messziről az égből,
Mosoly szikrája csillan meg hunyorgó szeméből.
Szikes földű szántók, amerre útja vezet,
Magányos ház felé fáradt lábai lépeget.
Kőfalaiból árad lakóinak keserű sóhaja,
Rogyadozó teteje súlyos felhőktől takarja.
Kiváncsi szemmel tekint be apró ablakán,
Öregembert lát a sötétségnek kis padján.
Ráncos arca fáradt gondolatait mutatja,
Béna lába sokat futhatot valaha.
Szobának másik sötétlő szegletében,
Idős asszony fekszik ágyának sok éves keserűjében.
Élete nehéz köhögése tör fel fuldokló mellkasából,
Perlekedik még perceiért, a fájdalom gondolatából.
Házuknak sarkánál gyermeki szempár kiváncsian figyeli,
"- Mit akarhat ez az idegen, ahogyan életüket meglesi?"
Félve szólítja meg a messziről jött öreget:
"- Mi járatban van, ahova az út is csak fájdalommal vezet?"
Lágy tekintettel válaszolja kérdését:
"- Hozzám imádkozol, a minden este kérését."
Gyermek szeme az áhitattól csillanva kérleli,
Vendégként házukba be is tessékeli.
Boldogan újságolja a Mindenható jelenét,
De apjának - anyjának nem oszlatja el kétségét.
Reménybeli kéréssel fordul hát hozzája,
Felnőtt akar lenni, hogy gyerekségét elhagyja.
Ráncos kezét teszi vándor a csöpp lányka fejére,
"- Ne siettesd úgy az időt, Földemnek kis embere,
Hamar eljön boldog gyermekkorod felnőttsége,
S majd letűnik földi életed súlyos keresztsége."
Ismét kérleli gyermek a vándor jóságát:
"- Apám - Anyám hitetlenségére kérlek... tégy hát csodát!"
Szomorúan tekint a leányka szemébe,
S elindúl a sötétlő szoba szegletébe.
Lágyan simogatja öregember béna lábát,
Hogy ismét végezhesse, hosszú évek munkáját.
De ő fájdalmasan hárítja el gyógyító kezét,
Már ne élessze fel háborúkban megbénúlt lelkét.
Öreg vándor jó tevése reményében fordul hát az ágy felé,
Idős asszonynak mondván:"-Újra fiatal legyél!"
Fájdalmas sóhaj szakad fel fáradó mellkasából:
"- Kérem Uram, hagyjál engem, elég volt az élet bánatából!
Két gyermeket temettem a háborúnak múltjában,
Férjemet vártam éveig az öldöklő csatákban.
Egy örömem volt a lányom, aki itt e sivár földön velem maradt,
Majd csodaszép unokámmal a bánatomat mulattat."...
Széttárja vándor karját az ég felé,
Sóhajtva indul az öreg ház kijárata felé.
Tekintete összeakad a fiatalabb párral,
Halvány keserű mosolyukban, de már a hit lángjával.
Elhaladva érinti meg mind kettő dolgos kezét,
Halk suttogással simogatja az emberpár lekét:
"- Gondom lesz rátok, Fiamnak bárányai,
Évezredek múlnak még el, s veletek lesz, ki nyájamat legelteti."...
Kanyargó ösvényen öregember lépeget,
Tekintete üdén s töretlenül a távolba nézeget.
Pacsirtaszó csendül fel a napsütötte égből,
Mosoly lángja lobog már, jóságos szeméből.
|
