Valaki jöjjön és vigyen
innen messze el, magamtól
valaki jöjjön és fogja meg a kezem
hogy újra érezzek valahol
valamit.Elég volt most és
minden olyan bonyolult
megkaptam, amit akartam
élni élek s bár nehéz
de talpon, talpon maradtam
a semmiben is.
Eddig.
Örülni kell ennyinek is.
De most nehéz...
Hát kérdezze meg valaki
azt is, amit oly nehéz kimondani
halgassa meg azt is, amit el sem mondok
hogy engem is megettek a gondok
amiket másnak én oszlattam el
hát nem tudom hol rontottam el
hogy most ilyen egyedül vagyok.
Megint,
mert rám soha
senki se tekint,
mert én vagyok aki hallgat
téged meg gyűlöllek,
mert volt képed
elmondani másnak,
azt amit még te sem tudsz
azt ami benned is épphogy kialakult,
s az amit gondolsz nem, nem igaz
én nem leszek a semmi után a
sovány vigasz. Egy pofon,
képzeld el a tenyerem az arcodon
ez minden, mit tőlem érdemelsz.
Adja azt neked az élet
hát hagyj, mert a nyomorom
egy szebb jövő ígéret,
s a nevem a szádra ne vedd,
érezd mindig ott
a tenyeret, a tenyeret...
Innentől messzebb nincs nagyon hova
s én a szánalmas, önhitt és ostoba
most megint írok, s megint fájok.
S megint a fájdalmon túl
egy lépcsőt látok, amin
holnap majd megint elindulok
s lehet, hogy leesem,
vagy ott maradok
de mindig én leszek,
a lélek piacon adok-veszek
egy régi lelket, mely törött
de az enyém, az én kincsem
és neki itt vagyok én...
Hát valaki jöjjön s vigyen el
ha van mersze
legyen valakinek velem
valami terve
fogja meg a kezem, mert elvesztem.
Mert lehet, hogy én, csak én tévedtem
S ha tévedtem, azért se szólt senki,
Kérem, én úgy szeretnék valakije lenni
valakinek...