Marc már majdnem 2 teljes hónapja udvarolt Diane-nak, mikor Bastien hívta meg magukhoz őket vacsorára. A célja ezzel azonban nem csak egy baráti körben eltöltött este megszervezése volt. Valamit el akart mondani Marcnak.
Marc és Diane együtt érkeztek meg 7 órára, már meg volt terítve. Elbeszélgettek pár percet, aztán asztalhoz ültek. Feltűnő volt Bastien szórakozottsága, szétszórtsága, és legfőképpen csöndessége. Alig beszélt, de ha megszólalt is furcsán, zavart hangon beszélt, mintha nem is ezen a világon létezne.
-Valami baj van, Bastien? - kérdezte Marc még mielőtt elkezdték volna a vacsorát.
-Nem, nem, nincs semmi, csak talán... picit fáradt vagyok. De nincs gond, tényleg. - mondta Bastien erőltetetten mosolyogva.
A vacsora további részéből Bastien teljesen kihúzta magát, csak maga elé bámulva evett, és nem hallotta, vagy ha hallotta is, elengedte a füle mellett barátai beszédét, nevetgélését és csúfolódó megjegyzéseit, melyek tárgya az ő szórakozottsága volt. Épp befejezték a vacsorát, mikor Marc és Bastien tekintete egy pillanatra összekapcsolódott, de szinte azonnal el is szakadt egymástól. Bastien lesütötte a fejét, Marc pedig értetlenül bámult barátjára. Lexi és Diane a konyhában tevékenykedtek, ez lett volna az ideális alkalom Bastiennek arra, hogy beszámoljon Marcnak. Pár perc kínos csönd után bele is fogott:
-Marc el kell mondanom neked valamit. - kezdte. Barátja felvont szemöldökkel nézett rá, csak bólogatott, nem szólt rá semmit.
-Felvíhott a bátyád. Tegnap este. Hogy szóljak neked, hogy beszélni akar veled és hogy látni akar. - folytatta Bastien, és Marc meghökkent tekintetét látva meg-megtorpant elbeszélésében.
-Mit akar tőlem? Ezt nem mondta? - kérdezett vissza Marc gúnyos hangon.
-Nem. De azt mondta, hogy ma este 9 óra körül fel akar hívni. És...
-És miért téged hívott? Tudja az én számom is, nincs szükség közvetítőre ahhoz, hogy felhívjon. Legalábbis eddig reméltem, hogy ő is és én is vagyunk olyan nagyok már, hogy egyedül is el tudjuk intézni a dolgainkat. Nem?
-Marc, én nem tudom miért pont engem hívott fel, rám ne légy dühös. Én csak nem... nem akartam konfliktust se vele, sem pedig veled, de főleg veled nem. Csak elmondtam, amire megkért. Ennyi az egész. Többet nem mondott, csak hogy szóljak, hogy ma este fel akar hívni téged... mert beszélni szeretne veled valamiről. Ennyit tudok. - fejezte be Bastien.
-Rendben. Majd ha felhív, beszélhetünk. - közölte Marc, és ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést a testvéréről.
Még maradtak kicsit, majd fél 9 körül hazaindultak. Marc hazavitte Diane-t, és ő is haza készült indulni, mikor a lány utána szólt:
-Marc! Van valami baj? Olyan zaklatottnak tűnsz egy ideje. Összevesztetek Bastiennel, vagy mi a gond? - kérdezte szinte aggódó hangon a lány.
-Semmi ilyesmiről nincs szó. Csak közölte, hogy Philippe beszélni akar velem. És őt hívta fel, hogy ezt mondja el nekem... ennyi az egész, csak emiatt voltam ilyen. - magyarázta Marc. A lány vígasztalóan átölelte a nyakát, majd bement a házba, és Marc is hazament. Leparkolt a ház elé egy fekete autó mögé. A kapuhoz lépett, hogy kinyissa, mikor a háta mögül valaki megszólította.
-Marc! Te vagy az? - a hang bizonytalanul remegett, mintha félne valamitől a tulajdonosa.
-Én vagyok. - mondta Marc, de nem fordult hátra. Ezer közül is megismerte volna ezt a hangot. Hiszen már annyit hallotta.
-Merre jártál? - kérdezte a férfi mögötte.
-Mit keresel itt? - vágott vissza Marc durván, majd hátrafordult, és olyan mozdulatot tett a férfi felé, mintha azonnal falhoz akarná vágni. De mégse tette. Nem akarta megverni a saját bátyját.
-Bastiennek mondtam... - kezdte Philippe, de Marc közbeszólt.
-Igen...Bastien mondta, hogy felhívtad őt. Hogy beszélni akarsz velem. És hogy majd ma este felhívsz. Ezzel szemben itt állsz az ajtómban. Tehát úgy érzem, hogy a kérdésem teljesen jogos. Mi a fenét keresel itt, Philippe? - Marc egyre ingerültebb lett. Becsapta a kaput, és nyitva hagyta, hogy a testvére is be tudjon menni.
-Csukd be az ajtót magad után. És törölj lábat. - mondta halkan Marc.
-Rendben. - válaszolt Philippe, és így is tett. Az ajtót szépen behúzta maga mögött, és megtörölte a lábát. Ledobta a cipőjét, és követte öccsét a nappali felé. Marc egy pohár konyakkal a kezében állt a kandalló előtt, és bátyját nézte. Elgondolkozott, hogy hogy lehetséges, hogy egy régen jóravaló, kedves, ápolt férfiből miként lett öt év alatt egy ajlas, szakadt bűnőző.
-Marc én csak...
-Nem kell mondanod semmit. Felteszem kifogytál a pénzből. Hát csak közlöm, hogy a mama örökségéből már egy fitying sincs, szóval kénytelen leszel megállni a saját lábadon, bátyuskám, mert én nem foglak megint kihúzni a bajból. Remélem elég érthetően fogalmaztam.
-Igen. Elég érthető voltál. De nem pénz kell, Marc. Öhm... Merre van Nicole? Elvetted őt, nem?
-De igen, elvettem. De hát honnan is tudnád, hisz már az esküvőnkön sem voltál ott. Mellesleg Nic 2 éve halott, ha tudni akarod. - válaszolta Marc. Pár másodpercre úgy tűnt, mintha mindketten kővé váltak volna. Marc a kezében fogta az üres poharat, a kandalló párkányára támaszkodva bámult maga elé, Philippe zsebre tett kézzel, leszegett fejjel állt öccse megvető pillantása előtt. Majd ő törte meg a hallgatást.
-Sajnálom. Nem tudtam róla. Ne haragudj. - bocsánatkérése volt hosszú idők óta ez első őszinte szó, ami elhagyta a száját.
-Ugyan. Ne is törődj vele. Én már elengedtem. - válaszolt Marc egészen emberi hangon szólva bátyjához. - Szóval mit akarsz? Gondolom nem azért jöttél, hogy Nicole felől érdeklődj, ha jól sejtem. Vagy tévednék? - Folytatta Marc, pillanatnyi megenyhült hangulata után újra durván.
-Igazad van, nem miatta jöttem. - vallotta be Philippe. - Az a helyzet, hogy szállás kéne. Igazán nem sokra, csak pár napra, amíg összeszedem magam. Ígérem, hamar eltűnök az életetből. - kérlelte Philippe a megdöbbenten bámuló Marcot.
-Elképesztő vagy, Philippe. Beállítasz ide, azok után, hogy a mama halálakor itthagytad az egész famíliát, és legjobb esetben akkor láttunk, mikor pénz kellett? Rád költöttük a nagyi minden pénzét, és te ezt aljas módon ki is használtad. Ezek után még van pofád idejönni, és azt kérni, hogy nálam lakhass? Hogy úgy bánjak veled, mintha mi sem történt volna? Hogy felejtsem el a múltat és fogadjalak el, mint jó öreg, rég nem látott bátyámat? Szállj le a földre, Philippe. Nem.
-Nem azt kérem, hogy fogadj el, és szeress úgy, mint régen tetted, mikor még jó testvéred voltam, csak azt kérem, hogy engedd meg, hogy pár napig, legfeljebb egy hétig itt lakjak nálad. Nézz át rajtam nyugodtan, hiszen megérdemlem a közönyöd. Még annyit sem érdemlek tőled, hogy dühös legyél rám... - szomorú hangja teljesen őszinte volt, és ez a hirtelen őszinteség és gyengeség meglepte Marcot.
-Nem tudom, mit csináljak veled. Az a te autód kint? - kérdezte Marc.
-Igen, az enyém. -válaszolt a bátyja.
-Nem rossz. Miből vetted? Remélem nem öltél érte embert... - mondta Marc, de amint kimondta, már meg is bánta. - Nem úgy értettem... - tette hozzá bűnbánóan.
-Nem tettem. A saját pénzemből vettem. Marc... kérlek, higgy nekem! Őszinte vagyok veled, esküszöm! Nem akarlak kizsákmányolni... de most nem áll túl jól a szénám, csak pár napot kérek, csak egy lehetőséget! Ha bajt okozok neked, ha először azt mondod, hogy menjek, én elmegyek, megígérem! De amíg nincs velem gondod, maradhatnék? Megváltoztam Marc, már nem olyan vagyok, mint régebben. Igyekszem visszatérni eredeti önmagamhoz. De tudod, hogy az nehéz. Ezért is hozzád fordultam, hátha majd melletted könnyebb lesz elfelejtenem az eddigieket. - magyarázta Philippe. Marcnak úgy tűnt, hogy egy apró, picurka könnycsepp gördül le testvére arcán, de nem vette biztosra.
-Nem bánom, maradj. De tényleg csak pár napig. Kulcsot nem kapsz, szóval kénytelen leszel egész nap a lakásban maradni, mert az ajtót be fogom zárni. Sejtem, hogy ez neked nem nagy akadály... De mégis. Ami meg téged illet, örülnék, ha összeszednéd magad. Menj el, és fürödj meg. Borotválkozz meg meg moss hajat. Remélem ruhát hozták magadnak.
-Igen-igen, hoztam persze! Köszönöm Marc, ha tudnád milyen hálás vagyok neked! - mondta Philippe, és Marc felé táncolt, mintha magához akarná szorítani, de annak hűvös pillantása elbizonytalanította. Végül mégis csak átölelte. Marc egy pillanatnyi habozás után bátyja vállára tette kezét, és hallgatta, ahogy testvére az ő vállán sír. Úgy érezte, mintha Philippe összes bűne az ő vállát nyomná, ha az élet súlya, a világ minden gondja rajta lógna. Régen nem látta bátyját, és a köztük lévő bennsőséges kapcsolat már nagyon régen megszakadt. De most, mintha ismét egymásra talált volna a két testvér. Marc hatalmasat sóhajtott, és azon kapta magát, hogy egy kóbor könnycsepp hullik le arcáról bátyja vállára.