| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Mesék születése Ideje:: 03-25-2004 @ 01:30 pm |
|
|
|
|
| Nézte a férfit, aki vele szemben foglalt helyet egy kényelmes karosszékben. Piros pulóver volt rajta, mely mintegy visszarepítette őket 40 évvel ezelőttre. Fehér gallérja kibújt alóla, körbefonva, glóriaként övezve arcát. Talán a fehérség, talán a belső fény volt az, ami körüllengte őt, mintha egy fénylő fátyol venné körül. Elmosolyodott ahogy ráplillantott, és a fátyol fellebbent.
Beszélgetni kezdtek. Kérdések és válaszok úsztak lassan a levegőben. Aztán a férfi egyik kérdésére válaszolva, valami más is történt. Valami, ami nemcsak a szavak játékát jelentette, hanem a válaszok megszületését. Válaszok tolultak az elméjében miközben a férfi kék szemét nézte. Ezek a válaszok szinte a semmiből úsztak feléje. Igazából -belül mélyen biztos volt benne-, ezek a szavak mindig ott voltak elméjében, csak nem vette észre őket. Vajon most, hogyan történt mindez? Hallgatta saját magát, amint hömpölyögve követik egymást a mondatok ajkáról. Közben figyelt. Nem arra, ami elhangzott, talán nem is arra, amit nem mondott ki. Még is mi volt az, ami lekötötte a figyelmét? Jelen volt. Jelen volt ebben a pillanatban, és ott, akkor ez mindent jelentett. Ott volt benne a másik ember, ott volt benne a harmadik, és ott volt benne mindenki, akit valaha is ismert. Talán még az is, akit csak ezután fog megismerni. És ott volt benne Ő maga is. Igen. Ez volt mindig, amit keresett. A jelenlét. Saját maga jelenléte.
Mindeközben mesék születtek meg elméjében, de csak távolról érzékelte azokat. Ezek az el nem mesélt történetek, mint ködfátyol jelentek meg, és visszahúzodtak, amint rájuk pillantott. De azért ott maradtak. ezek az ő saját meséi. Meg kell irnia őket, és már nem félt. Nem félt a szavaktól, melyeket ki kell majd mondania, mert azok is róla szólnak. Nem félt már másoktól, hiszen a szavak ritmusa olvasás közben, az ő elméjükben születik zenévé. És ez a zene már ő róluk fog szólni. Nincs tehát mitől félnie. Nem is értette, erre miért nem gondolt eddig. Mindegy. most jött el ennek az ideje. Mindig is tudta, hogy eza világ így működik. Mindig, mindennek meg van a maga ideje. Nincs tehát helye a félelemnek.
Megnyugodott. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 03-25-2004 @ 01:30 pm
| Hozzászóló: LeGrady (Ideje: 03-25-2004 @ 04:52 pm)
Comment: Szep, kicsit Taoista is. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: zsoló (Ideje: 03-25-2004 @ 05:32 pm)
Comment: Amikor félelmeink elmúlnak, akkor nyílik ki bennünk a mesék csodálatos világa. És akkor a némákból és szófukarokból elkezd ömleni a szeretet ősi himnusza és nem tarthatják vissza. "Mindennek rendelt ideje van" -mlyen igaz. Remélem és hiszem, hogy ez az idő nagyon közel van...mindannyiunk számára |
|
|
|
|
|
