Köszönöm a felejthetetlen perceket,
Azt a soha el nem múló egy hetet,
A hozzám szóló kis verseket,
A szívemében élő emlékképeket.

Köszönöm a Tőled kapott reményt,
A mindig csak bíztató, kedves fényt,
De ezzel szemben el is űzted,
A féltékenység lángját felébresztetted.

Szívemet millió darabokra törted,
Mikor a fájó búcsú szavát tőlem kérted.
Az mi szép volt, vége, felejtsem,
Az emlékét mélyen eltemessem!

Próbáltam, de nem megy, nem tudom,
Azt mi kedves elfeledni nem is akarom!
Köszönöm mindazt, amire nincs szó,
Mindent mi szavakkal el nem mondható.

Köszönöm, mindazt, ami Te voltál,
A világ legfényesebb csillagát.
Az mi rossz még él és mélyen éget,
S emlékeztet, nélküled semmit nem ér az élet!