Erdős Olga: Kékszakáll

A férfiről azt suttogták, hogy sötét titkai vannak, hogy veszélyes, de a nő nem hitt ebben. Hiszen ez a férfi nem is olyan rég ott állt előtte, és bár volt valami a szemében, amitől hűvös borzongás járta át, mégis azt kívánta, bárcsak közelebbről megismerhetné.

Ez a vágy hamarosan teljesült. A férfi is megkívánta, vonzotta a nőben rejlő mindent elsöprő életszeretet. Később a várába is elvitte, a nő pedig biztos volt abban, hogy ez a feltétlen bizalom jele. Lenyűgözte a kiismerhetetlen férfi és annak világa, ugyanakkor kicsit tartott is tőle.

Eleinte nem tűnt fel neki, hogy falat építenek maguk közé. Együtt közösen – a többiek miatt.
A nőben kérdések bujkáltak, amelyeket félt feltenni a férfinek, aki viszont szívesen hallgatott az érzéseiről. Úgy hitte, amit ad a nőnek, annak elégnek kell lenni ahhoz, hogy az elfogadja és szeresse.

Az emberek egy titkos szobáról beszéltek, amit a várfalak rejtettek, és ahová tilos volt belépni, mert ott a világ legszörnyűbb dolgai rejtőznek.
Valóban volt egy szoba, amely mindig zárva volt, de a nő lelke mélyén tudta, hogy megkaphatná a kulcsot, ha tényleg akarná. Nem akarta.

Telt-múlt az idő, és a nő már nem volt olyan életvidám és ragyogó. A férfi is úgy érezte, eltávolodtak, és ezen inkább csak rontott a nő sokszor bosszantó ragaszkodása. Nem akarta szóba hozni ezt a nő előtt, talán nem is tudta volna úgy megfogalmazni, ahogy szerette volna.
A csend pedig egyre nyomasztóbbá vált közöttük.

A nő figyelni kezdte az apró jeleket, meghallotta a rosszindulatú híreszteléseket, és egyre jobban elkeseredett. Egyik napról a másikra megérezte a köztük húzódó falat. Olyan volt, mint a férfi vára: kinyitotta a kaput és beengedte, de a falak maradtak. A férfi biztonságában léteztek, nem a nőjében. Mindent megmutatott, csak egy dolgot nem, a múltját, amit a hetedik szobába zárt.

A nő próbálta elnyomni a vágyat, hogy benyisson az ajtón. Félt, hogy vagy a férfit, vagy önmagát elveszíti a tudással. Mert mi van, ha tényleg igaz minden? Ha nők vannak bezárva abba a szobába - szerelmek darabokban, és a be nem hegedt sebekből vér szivárog?

Sarokba kellene szorítani a férfit, az ajtó elé cibálni, elvenni tőle a kulcsot és feltárni a rejteket, hogy kiáradjon minden rossz. Szembe kellene nézni a kísértetekkel együtt, közösen, aztán hagyni őket elmenni végre. Igen, így kellene! – gondolta a nő, és mosoly suhant át az arcán.

Már nem volt más dolga, csak várni a férfit, hogy hazaérjen…

(2006-05-04)