Rövidujjú, fehér ingben,
egy magas fiatalember, aki az Utolsó Napok
Jézus Krisztus Szeretet Egyházának missziósa volt,
a kis, barokk hídon állt, sütött a nap,
s a híd koldusának egy reklámszatyornyi
divatjamúlt nyakkendőt ajándékozott,
láttam, volt benne türkizkék, olajzöld és egy
hamuszürke.

Amit a fekete napszemüveges koldus
megköszönt tisztelettel, s később,
már délután,
a nyakkendőkből hármat-négyet egymáshoz csomózott,
s mint amolyan alkalmi nyakörvet egy kóbor kutya
nyakába kötötte. A kutya jól szocializált,
szelíd eb volt, sőt bánatos fejét is a koldus
ölébe tette.

De én tudtam,
az a kutya nem kóbor, csak elkóborolt.
Mondtam is neki: öreg, engedd el azt a kutyát!
S ő elengedte.

Később az alábbi események történtek:
1. Másnap az összecsomózott nyakkendőket a patak
partján pillantottam meg; az egyik vége beleért a vízbe,
s a folyóvíz, mint a hínárt, úgy lengette,
lebegtette…
2. Másnap a koldusnak rossz napja volt;
Az Arany Oroszlán hordóhasú tulaja elkergette a hídról;
később két rendőr is igazoltatta,
pedig, mint mondta nekem aztán, ezekhez már nincs
semmi köze.
3. Egy hét múlva nagy eső esett,
s a hínárt játszó nyakkendőket megemelte a megáradt patak,
s jó öt kilométerrel lejjebb sodorta,
ahol egy kanyarban végleg elakadt,
s szétrohadt.
4. A magas fiatalember két hét múlva
levelet kapott Kaliforniából, melyben apja s anyja
felváltva könyörögtek neki: térjen haza.
A levél később
kicsit
elszakadt.
5. A koldus öt év múlva halt meg. Közpénzen
temettette el a város. Nagyon egyszerű
temetés volt.
6. Kétszáz évvel később kikiáltatott a Világunió.
Egy ötven kilométer átmérőjű aszteroida
veszélye közelségben haladt át
a sztratoszférán.
7. Tízmilliárd évvel később a Világegyetem
elenyészett a semmibe.
Nem volt különösebben érdekes látvány.
Valahogy úgy történt, ahogy egy kutyaszarnyomos lábnyom tűnik el
a járdán.