Mi vagyok én neked, mit látsz te bennem
mert úgy érzem tudni igazán nem akarod,
hogy valójában én, ki is vagyok. Volt idő
midőn úgy éreztem, megismertél engem,
és elindultál egy úton, mely a lelkemhez
vezet. De mi is vagyok én neked, két szem
melybe az álmaidat képzeled, két kéz mely
megfogja két kezed, egy hang melyet hallasz
de meg talán sohasem érzed, mi van a hangok
mögött, és talán nem is akarod tudni, hogy ki
is vagyok. Furcsa vádollak pedig én is azt az
álmot keresem melyet egykor te gyújtottál a
szívemben, vagy csak az idő ami játszik velem
mely rózsaszín köddel vette körül közös múltunkat.
Talán tévedek, de úgy érzem te csak a saját álmaidat
akarod, amit még csak nem is én gyújtottam benned.
És most tényleg tévedni akarok, mert bús poétát
játszani már nem tudok és nem is akarok bár talán
örökké az maradok de keresem az álom gyújtogatót.
Aki egykor újra reményt adott, akit talán még nem
Gyötörtek meg az újra és újra változó évszakok.