Aznap este, mikor Philippe beállított Marchoz, egyikük sem tudott elaludni. Marc még hajnalban is csak forgolódott, gondolataiba merülve próbált megoldást találni a helyzetre, de egyre csak a régi napok képei ugrottak a szeme elé, és elmúlásuk tényével kínozták Marcot. Eszébe jutott az a nap, mikor még csak kisiskolások voltak Philippe-el és együtt játszottak az iskola udvarán, hogy órán papírgalacsinokkal dobálták egymást, hogy néha-néha köpőcsöveztek is, hogy mindent együtt csináltak, mindenben benne voltak, hogy kiszöktek, mikor szobafogságban voltak. És eszébe jutott, hogy felnőttként mennyire különbözőek, hogy mennyire különböző pályán indultak el. Marc újságírást tanult Párizsban, Philippe ezzel szemben Lille-be ment mérnöknek tanulni. Mindketten kitűnően végezték el az egyetemet, aztán, néhány hónappal, talán egy évvel később, az egyetlen még élő nagyszülejük, a nagymamájuk halálakor teljesen elvált a sorsuk. Marc otthon maradt, Philippe külföldre utazott dolgozni, de nem váltak valóra az elképzelései, rossz társaságba keveredett, és nem is tudott kikeveredni belőle egy jó darabig. Gödörben volt, de nem állt mellette akkor senki, aki kihúzhatta volna onnan, senki, aki segítséget nyújtott volna. Mivel külföldön felélte majdnem minden pénzét, kétes ügyekbe keveredett, többször járt a helyi rendőrségeken és a francia követségeket is megismerhette, de ezzel együtt sem volt annyi bátorsága és ereje, hogy a folyamatosan érkező, egyre ködösebb hátterű ügyeknek nemet mondjon. Végül, mikor végképp nem maradt semmije, ezekből az ügyekből se, haza-hazament, hogy pénzt kérjen, de sosem beszélt a dolgairól otthon. Egy-egy elszlásából lehetett következtetni arra, hogy nem tiszta ügyekkel foglalkozik.
Marc, ezzel szemben, azonnal munkát kapott az egyik turisztikai magazinnál, és karrierje egyre csak felvele ívelt. Aztán ő megházasodott, elvette Nicole-t...

Marc hirtelen felült az ágyában, és beleugrott a papucsába. halkan kinyitotta az ajtót. A testvére a szomszéd szobában aludt. Marc az ajtóra tapasztotta a fülét, de nem hallott semmit. Óvatosan kicsoszogott a konyhába inni. A poharat egy laza mozdulattal ledobta az asztalra, ahol az fél métert csúszott, mielőtt végre megállt volna. Marc visszaosont a szobájához, de ahelyett, hogy bement volna, inkább csak bezárta az ajtót, és halkan kopogott testvére ajtaján.  Mivel nem hallott semmi választ, óvatosan benyitott. A kazettás ajtó halkan kitárult. A Hols sápadt fénye megcsillant a fehét csontkilincsen, majd, ahogy egyre szélesebbre nyílt az ajtó, lesiklott róla, és Marc arcába világított. Az ő szeme Philippe-et kereste. Az ágyon, a párnára kuporodva, felhúzott lábakkal figyelte testvérét, ahogy megáll az ajtóban, a Hold fehér fényével arcán.
-Bejöhetek? - kérdezte udvariasan Marc.
-Már bent is vagy. De gyere csak... - válaszolta Philippe. Marc behajtotta az ajtót, és leült az ágy szélére, Philippe jobb oldalára. Nem volt szükség lámpára, hogy jól lássák egymást, elég volt a telihold fénye.
-Én csak... beszélgetni akartam veled.. - kezdte Marc.
-Beszélgetni? - kérdezte megdöbbenten Philippe. - Miről? - folytatta.
-hát... rólad. Hogy mit csináltál az elmúlt években, mi történt veled. Semmit nem tudok rólad, mióta a mama meghalt és elmentél. - válaszolta leszegett fejjel Marc. Szőkés haját szinte fehérre festette a holdfény.
-Nem sok jót tudnék elmondani az életemről. Egy percet sem foglalkoztam azzal, ami a munkám lett volna, ehelyett különböző érdekes ügyekbe keveredtem másokkal egyetemben. Ennek köszönhetően megismerem a rendőröket igencsak jól... - itt félszegen elfordította fejét. - Sajnálom, hogy kihasználtalak titeket és legfőképpen téged, Marc, hogy lenyúltam minden örökséged. Tudod... úgy nehéz volt megélni, hogy nem volt munkám, és ezek az ügyek is egyre kevésbé jöttek össze. Filmhamisítás, mondhatjuk fekete piac... de hidd el, semmi komolyabb. Akárhányszor bajban voltam, nem volt velem senki, aki segített volna, amit meg is értek. De így még mélyebbre ástam magam, és ebben sokat segítettek a "munkatársaim" is. De azért jöttem vissza ide, hogy végre talpra álljak. Ehhez kértem a segítséged... - Marcra nézett, de az nem nézett vissza rá.
-És a szerencsejáték? Arról leszoktál?
-Abbahagytam... - halványan elmosolyodott - de már nem is érdekel. Ahogy azon is egyre többet vesztettem, megfogadtam, hogy többet nem megyek kaszinóba. És betartottam. Aztán egy idő után már nem is foglalkoztatott.
-Azt nem akartad egyszer sem megfogadni, hogy hazajössz, és többet nem mész el? Ha már ilyen sikeresen be tudod tartani a fogadalmaid... - vágta hozzá Marc szemrehányóan.
-De igen, Marc, és így is tettem, láthatod. - jött a válasz.
-El akarsz mennyi anyáékhoz? Illene, hogy tudjanak rólad valamit. Eddig is csak az én elbeszéléseimből hallhattak rólad.
-Nem tudom, hogy fogadnának... - mondta félve Philippe.
-Úgy gondolom, ez most teljesen mindegy. El kell nekik mondanod, hogy visszajöttél, és itthon is maradsz. - szögezte le Marc.
-Előbb szeretnék munkát találni... - kezdte volna Philippe, de Marc belefolyotta a szót.
-Van valami kapcsolatod? - kérdezte egy perc néma hallgatás után Marc.
-Nincsen. Volt egy lány... egyszer... De ő összecsomagolt, és néhány hét múlva otthagyott. - válaszolta Philippe. Marc csak bólogatással válaszolt rá, úgy érezte, sokat nem fűzhet hozzá.
-És... Nicole?... - kérdezte félve Philippe, de nem volt olyan barátságtalan a válasz, mint várta.
-Több mint két éve halt meg autóbalesetben. Úgy, hogy azt hitte, megcsaltam. Nem mondhattam el neki, hogy nem igaz, hogy tévedett, hogy mindig is őt szerettem. Két év kellett hozzá, hogy valahogy kimásszak a gödörből, amibe a halála után estem. Most, hogy nem régen végleg megszabadultam tőle, elengedtem ebből a világból, sokkal nyitottabban nézek mindenre... és ismét szerelmes vagyok, azt hiszem. - vallotta meg pirulva Marc.
-Kibe is? - kérdezte mosolyogva Philippe.
-Diane-ba. Emlékszel még rá? Mikor elvettem Nicole-t, azzal a... Frank-al vagy kivel járt.
-Igen-igen... a rendőrrel, ugye? - kérdezett rá nevetve Philippe. Marc csak mosolyogva bólogatott. Ezen az estén, úgy tűnt, elfelejtették a múltat, és mindketten mintha igyekeztek volna összeszedni magukat, és eldobni az előítéleteket a másikkal szemben, hogy ismét igazán testvérek lehessenek.