| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Füsti Pisti Ideje:: 07-11-2006 @ 08:18 pm |
|
|
|
|
| Az idei nyár is érdekes volt, gyorsan elrepült. Sok mindenről írhatnék, utazásokról, csillagfényes kerti partikról, arról, hogy nekem is van már személyim, vagy, hogy szintetizátort kaptam szülinapomra.
Mégis Füsti Pisti történetét vetem papíra, mert úgy érzem, hogy életem végéig emlékezni fogok arra a néhány napra amit együtt töltöttünk.
Azon az estén is baráti társaságba készültünk, mindenféle finomsággal megrakodva, mikor Marika néni utánunk szólt, hogy valamit feltétlenül látnunk kell. Ugyanis kicsi korom óta ismer és tudja, hogy szeretem az állatokat.
A negyedik emeleti porolóerkélyen három csenevész fecskefióka hevert a kövön. Marika néni elmesélte, hogy kipotyogtak a fészekből, de az anyukájuk a korlát alatti résen át eteti őket. A felnőttek mindenfélét mondtak a túlélési ösztönről meg a rengeteg szemétről, ami majd várható, de nagy megnyugvásomra senki nem akarta háborgatni a kis szerencsétleneket.
Az este jól telt ( az is megérne egy fogalmazást ), de én csak a reggelt vártam, hogy megnézhessem a kicsiket. A házunkon dolgozó festő bácsi épp kiszabadított egy kismadarat a száradóban lévő festékből. Szomorúan láttam, hogy már csak ketten vannak, egyikük kizuhant. Anyával dobozt kerestünk és fészket készítettünk nekik. Így viszont félő volt, hogy az anyuka elhagyja őket, ezért úgy döntöttem, hogy besegítek az etetésben. Szelíd erőszakkal apró sonkafalatkákkal kínáltam őket, amit sokadik próbálkozásra el is fogadtak. Anya már haragudott egy kicsit, hogy állandóan kint lebzselek, de sajnos még így is kijött az egyik fióka a dobozból és hiába kutattam a szakadó esőben nem találtam meg. Lehet, hogy egy torkos macska zsákmánya lett szegény.
A harmadik kis árvát nem hagyhattam meghalni, így került egy kis faládikába, a hörcsögöm házikójába és ami a leghihetetlenebb a mi lakásunk folyosójára. Apa a horgászboltból hordta rendszeresen a csontkukacot én meg tiszteletbeli fecskemamaként szorgalmasan etettem a kis árva gyereket.
Harmadnapra úgy megélénkült, hogy nevet is adtunk neki. Addig nem volt biztos, hogy a csenevész kis tollcsomó életben marad. Akkorra viszont kidugta a fejét a hörcsögház ablakán és kiabálva követelte az ennivalót, néha ötpercenként. Ez egy darabig szórakoztató volt, de mondjuk hajnali negyed ötkor azért éreztem, hogy nem is egyszerű ám a gyereknevelés. Anya elég rendes volt, ismerve a csontkukacok iránt táplált érzelmeit, mert képes volt etetni a kis éhenkórászt, hogy én még aludhassak. Ahogy teltek a napok a mi Füsti Pistink egyre élénkebb, erősebb lett. Már kijött a házikóból és ugrálva, szárnyaival verdesve hangoskodott, ha néhány másodpercet késett az etetés. Közben repülni is tanítgattam, teljesen szelíd volt és nagyon a szívemhez nőtt. Igaz volt néhány vitánk miatta, mert ha hiszitek, ha nem a fecske szobatiszta állat, de a szobatisztaság csak a saját lakhelyére vonatkozik.
Lassan olyan jól repült már, hogy apa azt mondta ki kell engedni, mert összetöri magát a bútorok miatt. Így még utoljára jól megetettük és házikóstul kitelepítettük az erkélyre. Nagyon büszke voltam magamra, hogy egy kis csemetét sikeresen felneveltem.
Most, hogy útra készülődnek, a cikázó kis levegőakrobaták között összeszoruló szívvel keresek egy festélfoltosat. Ha majd a nagy vizek fölött repülve megpihennek egy hajó fedélzetén, mindegyikük az anyjára és a fészek melegére gondol, egy közülük puha fehér vattafészekre, apró házikóra és rám...
UTÓSZÓ
A doktornő fáradtan ült a műtét után ébredező kölyökkutya mellett. Gyerekzsivajt hallott. Az asszisztensnő ingerülten próbálta elküldeni őket.
- Menjetek szépen, nincs most rendelés!
- De mi a doktor nénit keressük, fontos!
Egy fészekből kiesett fecskefiókát hoztak. A doktornő szelíd mosollyal beengedte őket. Papírvattával dobozt bélelt, adott nekik néhány jó tanácsot és pár eurót csontkukacra meg fagyira.
Arra gondolt legyen Királyság, Monarchia vagy Köztársaság a fecskék mindig erre a földre térnek vissza. Mintha a szívükben lenne egy iránytű... és hogy ennek a kis árvának az ük-ük-ük-ükapja talán különös festékfoltot viselt a bal szárnyán…
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 07-11-2006 @ 08:18 pm
| Hozzászóló: Zsuka49 (Ideje: 07-12-2006 @ 05:26 am)
Comment: Aranyos, kedves kis történet!! Jómagam is imádom az állatokat. A gyerekeimmel mi meg egy árva ici-pici sünit mentettünk meg. Nálunk volt vagy fél évig, amig megnőtt, de még a nevére is hallgatott. Mi is fogdostuk neki a bogarakat a játszótéren a gyerekekkel.
:))))
Zsuzsi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Netelka (Ideje: 07-12-2006 @ 06:17 am)
Comment: Nagyon kedves történet :) Picit én tördeltem volna a helyedben, hogy ne folyjon ennyire össze. |
|
|
|
|
|
