Elutasítás

Elmémbe exponált pillanatok égnek,
kopott emlékmorzsák, sárgára hűlt képek,
gyöngyházfényű esték, délutánok sora,
kábán éber percek, sodró álmok pora.

Fénykép a domboldal, meglapuló völgyben
tanyák kuporognak illedelmes csöndben,
s a pokrócon hozzád dőlve békét leltem,
füledbe suttogva verset feleseltem.

Öleltelek gyáván, boldog izgalomban,
pedig csak hidegen reszkettél karomban,
és hol volt a tűz, mit szemeidben láttam?
és szeplőid gyúltak a gyönyörű lázban.

A vállgödrömbe temetett arc is emlék,
s a forró könnyeket robbantó feszültség,
és jelképesen megkötözött kezem,
most a szelíd béklyót magamról leveszem.

Utánam küldted minden gondolatodat,
de itt már mit sem érnek pusztán a szavak,
megkésett bíztatás, elkiáltott hangok,
bezártam előttük ajtót és ablakot.

Sustorog a hajnal, öleli a házat
az ablakszemekből csorduló káprázat,
és a nyirkos föld böfögte hajnali köd
rongyaival takartam tépett hírnököd.

Agyonizzadt lepedőn fekve hallgatok,
utánam nyúlnak kóbor-álmos hajnalok,
s túl a ˝hová mégy? maradj még!˝ vonzatán,
nincs hely számodra az ágy másik oldalán.