Kérdések magamhoz
Ha elmondanám mindazt, mit álmomban látok, meghallanád-e benne a hitet és reményt? Ha tükörre festenék minden áldást, átkot, visszatükrözné-e rád a lázas szenvedélyt? S a láznak e tükrébe fókuszálva mindent - képet, illatot, verset, édes melódiát, karanténba zárt időt, kesernyés ízeket - kitárnád-e előttük a szíved ajtaját? Az ajtót, mely küszöbét nem őrzi Cerberus, csak félénk tartózkodás és bizalmatlan hited. Mégis, zord ajtónállót megvesztegetni futsz, így minden vágyam újra ajtód elé siet.
Ha áldott földre lépnék, dobbanna utánam, visszahangozva lépteim távolodó zaját? Ha égig szárnyalhatnék, lehúzna-e vágyam, olvadásig hevítve szárnyaim viaszát? És vergődve a porban jutna-e némi fény, megvilágítva arcom kortalan mosolyát? - hűlő testem melegét orozná füstös éj - Elfogyna-e belőlem a halandó világ? Csak egy sóhaj szakad fel, oldódik a szélben, eszenciája létnek, sűrített gondolat. Szétszórja a homályba álmaim és hitem... És nincs már kérdésem több, átléptem kapudat.
|