Feri szomszéd kocsmában ül,
Körülötte sok cimbora,
Hiába a jó hangulat,
Érintetlen a pohara.
Feri bátyó, mi van veled?
Miért vagy ilyen kedveszegett,
Mint aki már három napja
Csak száraz kenyeret evett?
Tyúkok hullnak? Birkavész van?
Elverte a termést a jég?
Barátai tanakodnak,
Miféle baj érhette még?
Jaj, hagyjatok nekem békét.
Nincs énnékem semmi bajom!
Ám cimborák csak faggatják:
Mi törte le ilyen nagyon.
Talán megcsalt Böbe asszony?
Találsz majd más feleséget!
Erre kitört Ferenc gazda:
Ilyen bűn csak engem éget!
Tisztes házas ember vagyok,
Mégis - erről nem tehetek -,
Jó pár napja van annak, hogy
Más nők után nézegetek.
A hitvesi ágyunkban már
Öt hete nem történt semmi.
Nem tudom már milyen érzés
Asszony láttán kanos lenni.
Nem is csoda ha a férjnek,
Kötelességhez nincs kedve,
Ha az asszony nem hajlandó,
Máshogyan, csak hanyatt fekve!
Mert hiába is szereted
Oly nagyon a krumplis rudat,
Csak azt eszed, idő után
Már elcsapja a gyomrodat.
Változás az, mi nekem kell,
Új asszony, de mégis régi,
Olyan ki a hancúrozást,
Néha saját maga kéri.
Nem csak hagyja, s elszenvedi,
Saját maga kezdeményez,
S nem szégyenli: bujasághoz
Ő maga is kedvet érez.
S nem egyformán szeret mindig,
Figurákat váltogatja!
Ilyen asszony mellett senki
A bordélyt nem látogatja!
Minden vágyam, hogy majd egyszer
Négykézlábra kényszerítsem,
Vagy vágtázó vad kancaként
Kéjtől fölöttem nyerítsen!
Lázadozó Feri bátya
Kiadta, mit kiadhatott,
S vörös fejjel nézett széjjel
Vajon ki mennyit hallhatott?
Ó, cimbora, csak ez a baj?
A megoldást én már tudom,
Van énnékem odahaza
Egy színes kis képalbumom.
Világjáró bátyám hozta,
Amikor még keleten járt,
Ő azt mondta: sehol nem kapsz
Ennél a könyvnél jobb tanárt!
És tényleg jó, hidd el nekem,
Én régóta alkalmazom,
S mivel tudom már kívülről –
Ha gondolod, kölcsön adom.
Minthogy Ferkó rábólintott,
Vihette is hazaútra,
Közben a címét betűzte:
Vatszjájana: Káma Szútra.
Belenézett, belepirult,
Kabát alá jól eldugta,
Majd a fiókba rejtette,
Még az asszony meg ne tudja.
Nem kell mostan, ráér ő még
Böbének ezt megmutatni,
Úgyis tudja, felesége
Jó nagy perpatvart fog csapni.
Böbe asszony templomból jő,
Sűrű haját kendő fedi,
Ferkó sokszor alig várja,
Mikor végre kiengedi.
Sűrű, lehulló hajfonat,
Ferkó már ölelni vágyna,
Böbe asszony szégyenlősen
Bebújik a széles ágyba.
Böbe lelkem, szeretsz ma még?
Legszíveseb’ megennélek,
S ahányféleképp csak lehet,
Annyi módon szeretnélek!
„Amikor a férfi és nő
Összebújik ölelkezni
Céljuk ezzel nem lehet más,
Csak gyermekeket nemzeni!”
„S azt is csak a tisztes módon,
Nem úgy, mint ahogy egy állat,
Szemérmetlen pozitúrát
Éntőlem ugyan nem várhat!”
Eme bigott szónoklatra
Feri most már dühbe gurul,
Előkapja az albumot:
Márpedig most Böbe tanul!
Böbe neje, amint várta,
Elsápad a képek láttán.
Ahol bizony alig-alig
Fekszik az asszony a hátán.
Elöl, hátul, alul, fölül,
Csavarodva, kitekerve,
Felháborodástól aztán
Megered az asszony nyelve!
Hát mit gondol??? Bordély vagyunk?
Mondja, már mi lelte kendet?
Hogy mert maga hazahozni
Tisztes házunkba ily szennyet?
Súlyos a csönd. A férj aznap
Este többet nem tolakszik.
Képeskönyv a fiók mélyén
Csendben, lapozatlan alszik.
A feleség némán lázong
Undorító gaz bujaság!
De ahogy a legtöbb asszonyt-
Csak eszi a kíváncsiság.
Mikor ura háztól elmegy,
A fiókot csak felnyitja,
És a mocskos képalbumot
Egyre-másra lapozgatja.
Mint tehenek és a kutyák,
Jaj, ezt tenni hogyan lehet!
Fej a másik lába között!
Ó, hát ki látott még ilyet??!
De azért az albumocskát
Titkon néha meg-megnézi
Sőt később már ölében a
Sosem volt bizsergést érzi.
Ferkó csak kuncog magában,
Nem véletlen hagyta azt ott,
Tudta jól, hogy Böbe asszony
Sokszor belelapozgatott.
És láss csodát! Legközelebb
Ha váltásra noszogatja,
Nem áll ellent, sőt még ő az
Ki férjét erre biztatja.
Csakhogy aztán a templomba
Mikor gyónni megy a Böbe,
Tudja, hogy az éjszakákért,
Neki kell vezekelnie.
Az úgy történt Bence atya,
Míg az uram jól meghágott
Testem minden porcikája
Újabb folytatásra vágyott.
Igen, atyám, bűnös vagyok,
Csináltuk mi ülve, állva,
És legvégül ereszkedtem,
Mint a kutya – négykézlábra.
Szegény pap csak csuklik egyet,
Jámbor Böbét vajh’ mi lelte?
Döbbenettől nem sok híja,
Leszalad a torkán nyelve.
Penitenciát kirója,
Most még lányom, megbocsátok,
Hogyha többé bűneid közt,
Bujaságot nem találok.
Néhány ima nem nagy teher,
Böbe meg van elégedve,
És így bizony folytatatástól,
sem megy el az asszony kedve.
Ó Jézusom, ez mondd, m’ért bűn?
Miért mondják: paráznaság.
Hogyha neki s nekem is jó,
És rendbe jön a házasság?
Hogy a kéjes örömmámor,
Bűn –e vagy sem, többé mindegy,
Vétkezz csak, és meggyónod majd:
Tíz Üdvöz-légy, húsz Hiszek-egy!
Ferkó nagyon elégedett,
Böbe szinte kivirágzik,
És a boldog házasélet
Mindkettőjük arcán látszik.
Tortára hab, hogy legvégül
Olyan helyzet került sorra,
Amire a jámbor Ferkó
Mégcsak nem is gondolt volna.!
„Édes uram! Ma fordítva
Forrjon össze ágyékunk-szánk!”
Asszony, te ezt meggondoltad?
Ez minimum száz Miatyánk!
|
