Ha tükörbe nézel - egyszerű eset -
tükörben látod tükörképedet;
ha mozdulsz, ő is mozdul,
ha elmúlsz, ő is elmúl. –
Ám mindez a tükör eleje,
de tekints csak a foncsor fényébe,
nézz csak az arcod mellett el,
- Máya fátyla lebben így fel –
a távolban, messze, a tükör mélyén,
száz meg száz, torz, furcsa lény,
állnak sorban egymás mögött,
előttük a tükör, amit a tükör megőrzött.
Mind te vagy! Mind néma pantomim alak,
ismét és ismét ugyanaz a mozdulat,
amikor és ahol a tükörben volt:
az egyik borotválkozott, a másik grimaszolt,
a harmadik egy tó tükrében nézte magát,
a negyedik, hogy piros vízzel telik a kád…
Aztán ott van egy züllött alak:
háta mögött hó hullt vagy vakolat,
a másik mögött nyári lomb susogott,
s egy mosolygós fog cimpájába harapott.
Némelyiknek a nyaka s a válla ívében
egy kecses női arc derengett fel éppen…
S ahogy suhansz az oszlopsor fölött-alatt,
rájössz, hogy mind egyre fiatalabb:
felnőttkor… ifjúkor… gyermekkor…
ó, mintha végtelenbe futna ez a néma sor…
de, mégis, íme, feltűnik  a sor vége,
valahol ott, hol kezdődik a tükör éje,
ott egy szilvakék poronty sírva rúgkapál
– neve is lesz, legyen, mondjuk: Pál –,
s egy kíntól megtört szem tükrében nézi magát:
… az Édesanyád.