"Hamarosan az éjszaka kopogtat az ablakon, de én még a Duna partján álldogálok. Csendben, egyedül. De ennek így kell lennie. Ez így gyönyörű! Semmi nem zavarja meg a csendet. Néha egy-egy madár hangja hallatszik, szúnyogokra vadászó halak ugrálnak ki a vízből. Egyedül vagyok, mégsem vagyok magányos. Velem van a természet. A fák, a folyó, az állatok. Valami megérinti az arcomat. Ó, hisz ez csak a lágy, esti szellő. Megérint, hogy figyelmeztessen, miért is vagyok itt. A naplementét nézem. A gyönyörű, piros, bíbor, naracs színeket, miket a lemenő nap fénye produkál. Az árnyalatok teljes orgiája ez. Kavarognak, majd külön válnak. Egyszerűen csodálatos! Teljesen elvarázsol. Eszembe jutnak gyermekkorom naplementéi, amiket a Balaton partjáról bámultam. A mostani sem rosszabb, ugyanolyan fantasztikus élmény. Amíg a lemenő napban gyönyörködöm, eszembe jutnak a gyermekkori élmények, az eddigi életem. Talán már túl vagyok az időm felén, talán már többön is... Ki tudja? Nem tudja ezt megmondani senki, de nem is baj. Nem lenne jó a jövőt tudni. Szeretem az életet. Szeretem,, mert tele van gyönyörűséggel, boldogsággal. Mi a boldogság? Látni egy pillangót a réten, hallgatni egy kismadár dalát. Látni, ahogy a gyermeked felnő, elindul, megtanul beszélni. Egyszerűen hatalmas boldogság, ha odabújhatsz az Édesanyádhoz. Sajnos ez nekem már nem adatik meg többé. Viszont hiába távozott el örökre, a szívemben mindig élni fog! De hatalmas boldogság az is, amikor a gyermekem bújik hozzám ugyanúgy, ahogy én tettem hajdanán. És elsuttogja a titkait. Leírhatatlan érzés! Boldogság számomra az is, hogy egy új nap reggelén felébredek, és látom a napfényt. És boldogságot jelent, hogy láthatom a naplementét, a fények játékát. Ki tudja, meddig élvezhetem mindezt? Az élet minden percét ki kell élvezni. Élni az életet, és nem csak hagyni, elmúlni. Annyira egyszerű, mégis olyan bonyolulttá tudjuk tenni! Miért? Senki nem tudja. Ilyen az emberi természet. Aztán egyszercsak megszűnik a varázs! A napkorong még egy utolsó fénysugárral int, és eltűnik a horizont mögött. A nappalt felváltja az éjszaka, a fényt a sötétség. De ezt is szeretem. Hisz ilyenkor minden annyira nyugodt. Aztán lassan megfordulok, és elindulok az autó felé, ahol a barátom vár. Átölelem, megcsókolom, és ő tudja, ezzel köszönöm meg neki, hogy tapintatosan hátramaradt, és hagyott elmerülni az emlékeimben. Ilyen feltöltődés mindenkinek kellene, hogy ne a stressz uralja az életünket..."
bbj66 |
