Tovatűnt hétköznapok, miért álmodom utánatok?
Hisz ami elmúlt, soha vissza nem jő már
Boldog órák, nektek sem mondhatom, várjatok!
Emlékeim, mint megannyi pihe, csak száll, egyre száll…
Kopott medrében foly tovább a folyó csendesen
Partjánál megállva bámulom habzó fodrait,
Míg egy hajó beúszik közénk méltóságteljesen-
Hallgatom a partot paskoló örök hangjait
Nyugodt a föld, kitárja karjait a féltő este
Tücsökzenére bólint, s elhanyatlik mind az árnyék
S ím: egész nap ment, fáradt, kedvesét keresve
Szemében a könny, de biztos nála a szándék
Csillagboltozat alá hever, párnája dús föveny
S nem aluszik, nyugtalan éje a szerelmes legénynek
Holdsugárnál ír, mély szív-áradásban, s köpeny
Zsebéből irka-csutkát kotor, láthatatlan égnek
Sóhajtó, gyötrő-édes lélek lángú bíbor szellemei
Gyorsan verset öltve, kuszán kanyarodván
Oly kevés-kevés a papír hozzá, még írni kell neki
Mint dallam íve emelkedik heve, hangja éles szoprán
Mert most száll reája, most izzítja, gyöngéd angyal
Óh, úgy szaval, fényes szemén tűzijáték gyullad
Édes álmokba burkolva hagyja, úgy találja a hajnal
Hol van az a legény, ki ott az árokparton szunnyadt?
S hová tűntek a hétköznapok, miért álmodom utánatok?
Hisz ami elmúlt, soha vissza nem jő már
Boldog órák, nektek sem mondhatom, várjatok!
Emlékeim, mint megannyi pihe, csak száll, egyre száll…
2006-09-14 |
