Mondhatod: élted, megírni sem lesz nehéz
Hisz hasonlatokon ringatózik, mint csónak
Tétova ujjbeggyel pengette láthatatlan zenész
Kezdete volt minden végére ért szónak
Miért hallgatsz hát? Ajkadra zár a teher
Hogyha mondat-bilincseidet csörgeted
Elejt, rád tapos a valóság, aztán felemel
Míg szemüveged szilánkjait vakon felszeded
Nem tanulsz, újra meg újra elindít hited
Holtvágányok mentén termő ártalmas virányokért
Nemde nem te leszel ismét, ki bukva megfizet?
Feddő példázatoktól némuló, az „útról letért”
Szólj bátran, mikor szólni fölösleges lehet
Mondd, hogy éltél legalább, mikor halni jártak
A „mások” maradjanak maguknak furcsa idegenek
És mosolyogj rajtuk, akárhogy kiabálnak
2006-09-27 |
