(arról, hogy milyen nehéz bármiről is írni)

Mivelhogy: kocsmaköltő nem vagyok,
tehát erről nem írhatok;
versciklust sem szentelhetek arra,
hogy a költők sanyarú sorsát taglalva
írjak búbánatos verseket.
A költő-öntudat bennem alacsony szinten áll,
a költő szót se írom le, ha nem muszáj,
            mondjam-e: ó be kár,
            hogy nem voltam, s már nem is leszek,
            se polgár, se proletár?!

S mivel, hogy kisebbségi sem vagyok,
tehát, erről sem írhatok;
versfolyamot nem folyathatok arra,
hogy az Óhaza miként rúgott farba…
a Parnasszusra ezért nem megyek:
a költő-öntudat bennem alacsony szinten áll,
a költő szót se írom le, ha nem muszáj,
            mondjam-e: ó be kár,
            hogy nem voltam, s már nem is leszek,
            se polgár, se proletár?!

Se roma, se nyomorék, se kábszeres nem vagyok,
tehát, többek közt, erről sem írhatok
verstelevényt; nem megyek le az aljba.
Arról hogy’ döngölt a Yard talajba,
nem remekelek egzaltált verseket.
A költő-öntudat bennem alacsony szinten áll,
a költő szót se írom le, ha nem muszáj,
            mondjam-e: ó be kár,
            hogy nem voltam, s már nem is leszek,
            se polgár, se proletár?!

Sőt – van ilyen! – homoszexuális sem vagyok!
Hál’ Isten erről sem írhatok
versciklust, hej, nem írhatok arról,
milyen a világnézetem… farból.
Nem vagyok deviáns, pszichés “határeset”…
A költő-öntudat bennem alacsony szinten áll,
a költő szót se írom le, ha nem muszáj,
            mondjam-e: ó be kár,
            hogy nem voltam, s már nem is leszek,
            se polgár, se proletár?!

Se keresztény, se ateista nem vagyok,
se más felekezethez, szektához nem tartozok;
így hát verskatedrálist se szentelhetek annak,
hogy a légyszarok is szeretetből vannak.
Szonettet, elégiát erről nem verselek.
A költő-öntudat bennem alacsony szinten áll,
a költő szót se írom le, ha nem muszáj,
            mondjam-e: ó be kár,
            hogy nem voltam, s már nem is leszek,
            se polgár, se proletár?!

És – kapaszkodjanak meg! – magányos sem vagyok!
Akit szerettem, az el nem hagyott;
bánat-verseket arról nem regélek,
hogy koraősz vagyok s magamban élek.
Mint költő ezért a Holdba nem megyek;
akit szerettem, nem hagy el soha már,
aki meg elhagyott, azért nem kár!
A költő-öntudat bennem alacsony szinten áll,
a költő szót se írom le, ha nem muszáj,
            mondjam-e: ó be kár,
            hogy nem lettem, s már nem is leszek,
            se polgár, se proletár?!

Nagykérdés:

De hogy’ is lehetnék, példának okáért, proletár?
A Proletár régen kiment a divatból már.
Dilettáns vállalkozó lett.
Erről írjak meredek verseket?
            És polgár sem leszek.
            Mondjam-e: ó be kár?
De nehéz írni balladát, verseket
e Hazában, ahol már
            mindenki költő és polgár!