Előre is bocsánat, de a széklet, az már csak ilyen. Jön, ha akar, és nem válogatja meg a szavait/savait, formát ölt, olykor-olykor meggondolatlanul, koherencia nélkül, szétesik, összegyurmálódik lenn a csészében, igen, bármennyire is nagy volt az Önök hite a koherens szar istenségében, a széklet, az már csak ilyen:
Csücsülök, nyomom a klaviatúra kis kockáit, itt meg megjelennek ezek a kósza és megalapozatlan gondolatok, mint megannyi gyermek a magyar afrikum köreiben. Szóval csak azt szeretném kérni, hogy senki ne számítson most egy romantikus, összefüggő fabulára nyúllal, macival, rókával, ahol a végén szépen nagybetűsen levonogatjuk a tanulságot. Nincs se nyúl, se maci, se róka. Ellenben.
Hű, egyébként nagyon nagy pizsamapartit csaptunk ma (november 2.). Ünnepeltük őket, meg gyertyákat dobáltunk lángokkal a kövekre, ha már benzin nem volt. Nagy tánc volt, annyi szent. Mind. Halottak egyébként nincsenek. Pont ez bennük a poén. Na mindegy. Azért feszt.
Én majd, amikor engem ünnepelnek az élők, rendelek cigányzenekart, meg ilyesmiket, és lesz nagy banzáj. Lép-zár-zár, lép-zár-zár, fordul-oldal-zár, fordul-oldal-zár, lelököm a szomszéd mécsesét, de sebaj, Eötvös Gábor nyomán lesz másik. Béka-hadak fuvoláznak, sáska-hadak hegedülnek.
Egyszer ülök le, hogy írjak valamit, akkor is végigcsilingeli az MSN az egészet. Kattog bele a fülembe, én meg nem győzök átállni a rejtett kapcsolatra. A megjelenítendő nevek tele vannak ezekkel a redvás szívecskékkel. Mindenki szerelmes, és mindenki abba a hitbe ringatja magát, hogy ez valakinek értékes információ, pedig dehogy. Tömörített hányás.
Nyolcvanöt láthatatlan barát online, illetve offline pozícióban könyököl a képernyő kékes fényében, hajnali kettőre redukálódnak az onlineosok és csak a jobb arcok maradnak fenn szeretni.
Amíg a Winamp újraindul – mert tél lesz mindjárt, és ilyenkor sok minden lefagy -, megnézem, hogy áll a filmem. (Kuss, DC és kész, nem érdekel, hogy lassú meg trágya meg meg).
Kicsit megijedek, amikor beleolvasok pár hub írásban közölt hangzavarába. A témázni ige itt értelmetlen, odadobott betűhalmaz, nincs nagyon téma, nincs nagyon réma, csak ilyenek, hogy „mit csináljak? Tedd át iso-ba!”. DC-userek: Tablettákban veszik/szedik be a sült csirkét. (A kritikai kiadásnak jelezném, hogy nem sikerült döntenem az állítmány felől. Bocs.)
RNE - Radio 1 en vivo. (Radio Nacional de Espana – Spanyol Nemzeti Rádió) Informativos. Hallgatom a híreket hajnali kettőkor. Tudom, cseppet beteg, de hát ez van. Valamit meg is értek, orvosokról van szó, akik talán megbetegedtek, vagy nem tudom. Eszembe jut, hogy a magyar rádiók ilyenkor interaktív műsorokat adnak, melyeknek szerves részét kamionsofőrök böfögése adja. Az se rossz, csak egyszer elaludtam, és kamion voltam kevés benzinnel a gyomromban. Azóta nem hallgatok hajnalban magyar rádiókat. Na meg azok a félig alvó műsvezek, akiknek beletörik a nyelve az őzésbe is, és csak rövidítenek mindent.
Most számokat hadar valami hülye hispán, hogy alliteráljak babitsmód egyet. Áhá, lottó. Átkapcsolok a hármasra (még mindig a madridi rádió), ahol egy kis zene van, meg egy kis beszélgetés, megfelelőbbek az arányok. Tinédzserproblémákról hablatyolnak, a tinédzsereket befolyásoló médiáról, meg olyan dolgokról, amiket nem értek.
Tinédzserek nyomják magukba a meinkampfot, mint a makarónit, a tészta mászik kifele a szájukból, de a villa besegít. Oh, irgalomatyjanehagyjel.
Elfáradok; add URL; Drum ’n’ Bass Radio; könnyebb vagyok két kiló nyelvkönyvvel. Valamitől érzem, hogy megszabadultam. Olyan ez, mint a közvagyon. Egyszer volt, hol nem volt. Édes anyanyelvem, szeressük egymást, és a mord öregek fecsegjenek csak. Láger Rádió. Magyar savak, ó én édes Hazám, te jó Magyarország, ki keresztyénségnek viseled paizsát. Nem telik el fél perc és levonjuk a tanulságot.
Összeért az emberi cefre a diogenészi higiéniával. Elvadult tájon gazolok. Versek nyúlkálnak le a torkomba, valami üzbég Parnasszus versei. A rádióból valamelyik újhullámos danász sípol örök love-ról, én pedig nem tudom, miről beszél. De aztán halk zongorajátékkal beindul bennem a részvét. Vigaszágon továbbjut a szolidaritás.
Két mennybemenetel között történt - előbb-utóbb enged a pápa, és felvesz egy színészt, aki megint megcsinálja ezt az egész hercehurcát, zirkuszt a népnek miegyéb, és akkor majd forog a feltámadásban a szerzői jogvédelem -, hogy megittam a második kávémat is.
Ilyenkor egy csapásra mindenki Gregor Samsa sorsára jut, és a világ visszanyeri eredeti arculatát. Véget ér az álom, ébredj fel szépen, kis Balázs.
Ma is voltam gyógytornán, átmozgattam mindenemet, fej, tor, potroh. Ezt érzem most valahol mélyen magamban, talán ott lenn, amit lelkiismeretnek hívnak a pszichológusok. Fáj, furdal, valami meghúzódhatott.
Többet ezt nem próbálom, inkább hidratálok, mint a hidra. Már úgyis jól megy nekünk az ilyen. Joghurtot kenünk magunkra, uborkát, paradicsomot, juharfalevelet. Nemsokára eljön az idő, amikor sárgarépaszőrt, majd ondót kenünk szét az arcunkon, mert abban van a sok Aloé Vera. Laboratoir Garnier.
Másra is ráférne ez a kis hidratációs kezelés. Vegyük például a faleveleket. Aszfaltra bordulnak és rothadásnak indul velük a demokrácia. Közös valse triste, közös könnyek, közös közöny, közös ülés. Ez a demokrácia egyébként az egyik legtöbbször használt, többnyire demagóg célokból elővett óvszer Európában, szanaszét van lyuggatva, de sebaj, mégis csak európai. És akkor az Államokat még nem is bántottam.
Apró Poe, a minap meghívtak egy orgiára, amin körülbelül ötven ember vesz majd részt. Mondom, megyek, persze, nekem való meló. Közben, a paplan vagy a tudat alatt ráébresztett Freud, hogy én tulajdonképpen az ártatlan gyermekségre vágyom, amikor nem tudja az ember, mit csinál pontosan, ezért nem is csinálja pontosan. Mint Daphnisz és Chloé, abban a húderégi pásztorregényben. Hajh, pásztorlány Eiffel-torony, a hidak nyája jajgat e hajnalon.
Volt olyan perc nem is olyan rég, amikor elhatároztam, hogy keretesítem ezt a képet, de lázad a nihil, már negyven fok felett. Ily módon annyira lehetetlen lett e bekezdés kerek mondattal történő lezárása is, mint két egymással nem kollineáris pont, szóval.
A nyúl, a maci és a róka hazamentek, fogat mostak, ágyba bújtak, és már megint elfelejtették elalvás előtt levonni azt a fenenagy tanulságot, amit az epigrammák végén a csattanó folyamatos melléknévi igenévvel illetnek. Itt a vége, fuss el véle, ám az még a harmadszori rendőri felszólításra sem eredt futásnak, mert a Gazda nem készített patakja sodrának medret. Neki.
Eltévedt hit az Önöké, nem lesz itt konklúzió, egyszer csak megtelik ez az oldal is, és akkor mentés-kilépés, kész, vége, punktum, Ámen.
|
