Lelked világa

Talán az élet mi megóvja testem,
Te megóvod mindkettőt.
Talán a halál mi megóvja lelkem,
Te megörzöd a holtat, s élőt.

Halál mi megvéd minked,
Mert szétfeszít a vágy.
Élet mi megöl bennünket,
Mert oktalanul szétzilál.

Betakarom szemem fekete kendővel,
Hogy ne lássam a szennyt,
Beborítom testem földdel,
Hogy meghódítsam a Mennyt.

Érzem vár rám ... vagy talán mégsem?
Hív a sötétség, tépi testem a mély.
Zuhanok! Ragadd meg a kezem!
Azt hittem most már ez a vég

De nem, ez egy új kezdet.
Bőség zavara, lehetőségek ostroma,
Régi életemet, s sokmindent elfeledtet.
Talán ez egy irónia vagy a sors fintora.

De nem, ez a valóság, ez Te vagy
A Te világod, a Te tökéletességed
A Te ostromban lévő lelked maga
Pusztítás okozója a végtelenségnek.

Te mentettél meg az örök sötétségtől,
Elvittél magaddal a teremtett világodba.
Felszabadítottál a vakító fényességből.
S elrejtettél szívednek egyik vágásába.

2006. 11. 14.