éjjeleken tündérdalokat fütyül fülembe,

miért hív, s hová, duruzsol, miért,

valami ősi himnuszt regöl, néha mesél,

süvít fák közül, a ködből, valahonnan,

koponyámban visszhangzik, búg-bong,

hogy honnan is hallja, a szélkakas is forog

már szürke, sötétbe borult a tegnap,

de vérzik még a kapott seb, vérzik,

a gyönyörű pipacstól lángoló réteket,

az íriszkék gyermekkort, a csicsergést,

a feketéllő cseresznye fülrevalót,

a lódobogást, a szénaszagot keresem,

az üzent múlt-álompergetőt, a jövőbe kalandozót

hej Napunk, tavaszba kergesd a csöpögő telet,

bontsuk fel a zsebkendősarkokba csomózott történelmet,

meséljük újra, s újra zsoltárként a reményt,

hogy az unokák unokái már látni fogják,

miért, s hova fújt a szél, miért, s hova hív megint,

az ősök kérdéseire a várva várt választ,

élünk, s itt, ragyogják hát a Tejútra rótt történéseink

(2005.)