Egy röpke pillanatra meglepődtem, hogy levelem érkezett, és mint Pirike, hosszan törtem a fejemet, ki lehet az a Kedves Ági, mire leesett, hogy ja, én vagyok.
Aztán persze, az is eszembe jutott, hogy javasoltad: írjunk mindenki örömére egymásnak, ami -most, hogy realitás lett - kissé bizar ötletnek tűnik számomra, de miért is ne?
Minden, ami szokatlan, egyfajta kihívás számomra, és a bennem lévő lögybölék valahogy képtelen ellenállni a kihívások csábos mosolyának.

Egyébként piszkosul álmos vagyok, mert tegnap kissé több alkoholt fogyasztottam a kelleténél. Pont tegnap, amikor a legkevésbé kellett volna alkoholt fogyasztanom, mert este még Pestre kellett volna mennem anyámhoz, ma viszik Sopronba a szanatóriumba, és fel kellett volna vinnem neki a bőröndöt... Szóval, mondanom sem kell, kiütöttem magam, és elaludtam idő előtt. Úgyhogy, ma hajnalban igyekeztem helyre hozni, ami ebből helyre hozható volt. Négykor keltem, felrobogtam a kórházba, megfürdettem anyámat, szépen fel is öltöztettem, de szegény egész éjjel nem aludt az izgalomtól, amit nem bocsátok meg magamnak.

Tegnap összevesztem a Kisherceggel, aztán jól kiosztott, hogy én is csak magammal törődök, nem figyeltem rá, arról nem is beszélve, hogy összekevertem Kunderát Hessével, és mindennek betetőzéseként még legyintettem is a dologra, úgyhogy igazán pocsékul érzik magukat a nukleinsavaim és a fehérjéim.
Ilyenkor persze, legszívesebben hátradőlnék a székemben, és széttárt karokkal csak annyit mondanék, hogy igaz, ami igaz. Önző dög vagyok, én is csak magammal foglalkozom, ráadásul tényleg baromira nem bírom külön pakolni a fejemben, hogy mit írt Hesse, és mit Kundera, totál műveletlen és magamnak való alak vagyok, úgyhogy hagyjon engem mindenki békén.

A vicc az, hogy műveltségem hiányosságának pótlásaképpen gyorsan el is kezdtem olvasni A pusztai farkast és már az elején megfogott a fickó, akiben teljesen magamra ismertem:

"Szép, szép az elégedettség, a fájdalomnélküliség, szépek ezek az elviselhető, alalmuszi napok, amelyeken nem mer hangoskodni se a fájdalom, se az öröm, amelyeken minden suttog és lábujjhegyen jár. Csakhogy én sajnos épp ezt az elégedettséget nem tudom sokáig elviselni, hamar meggyűlölöm és megundorodom tőle és lehetőleg az örömök, de szükség esetén akár a fájdalmak útján is kétségbeesve menekülök más éghajlatra." 

Húúú, mikor ilyeneket olvasok, akkor mindig megnyugszom egy kicsit, hogy nincs velem semmi baj, lám-lám, vannak mások is, akik nem hajlonganak az elégedettség-istenség lábai előtt, hanem örömben és fájdalomban pusztítják el magukat idő előtt.
Szóval, csak azért írtam erről ilyen hosszasan, hogy lásd: bár keveset olvasok, de azt mindig nagy figyelemmel.
Téged is többször átolvastalak, és a kezdeti rémület után (hogy úristen, én ennek a felét sem értem), kezdett kirajzolódni néhány mondat, amibe belekapaszkodhattam, és ezzel egyben haladékot adtam magamnak arra vonatkozólag, hogy szégyenemben elássam magam.

Ha jól értettelek, leveled első soraiban letetted voksodat a materializmus mellett, miszerint kezdetben vala a víz és az egysejtű, aki többre vágyott, és kétsejtű akart lenni.
Ez igazán kedves gondolat! Rögtön eszembe is jutott az egyik filmből: hogy egy közönséges tégla is többre vágyik önmagánál, épitészeti remekmű szeretne lenni, de legalább otthonaként szolgálni valakinek.
Nem szeretek ilyen messze visszagondolni az időben, mert erről úgyis mindenki azt gondol, amit akar, bizonyítani meg úgysem nagyon lehet sem ezt, sem azt, úgyhogy felőlem akár így is történhetett. Kezdetben volt vala a nagy kékség és az álmodozó egysejtű.
Ettől még a kérdés kérdés marad, hogy ha minden pusztán anyagi eredetű, akkor hogyan vonható felelősségre az ember tetteiért, gondolataiért, hiszen akkor a tett, a gondolat nem egyéb, mint fizikai folyamatok láncolatának következményeként létrjött cselekvés, szellemi termék.
Kissé furcsa módon épp az új szövetségre hivatkozva mondod, hogy háromszor születünk, harmadszor, mikor ráébredünk arra, hogy tudunk szeretni, amitől kellően el is bizonytalanodtam, míg meg nem fogalmazódott a kérdés bennem: hogy kerül a csizma az asztalra?
Mert ha minden anyagi, akkor a szeretet is az anyagi világ megnyilvánulása: korábban lejátszódó fizikai és kémiai folyamatok eredményeként megnyilvánuló tanult érzelem.
És ha ez így van, akkor a világban eluralkodó szeretetlenségért tényleg a nagyáruházakat kell felelősségre vonni, amiért vegyszerezett, mesterséges kiegészítőkkel készített élelmiszerek sokaságával árasztják el a fogyasztói társadalomban élő embert. (Éljen Schubert Norbi!)
És ugyanígy: ha minden anyagi, hogyan lehetne felelős az ember a környezetéért, hiszen a tudata is anyagi.

Valami okos ember mondta, hogy vagy nincsennek csodák, vagy minden az.
Azt hiszem, nekem ezzel az egész témakörrel ez a legnagyobb bajom. Ha úgy tekintenék a világra, mint fizikai és kémiai folyamatok következtében változóra, akkor semmi se lenne csoda számomra.
Márpedig én folyton rácsodálkozom mindenre.
Mondjuk, ha az ablakom előtt elrepülne egy elefánt, azon egyáltalán nem csodálkoznék, mert időnként zavarba ejtően furcsa a világ.
De azon, pl, hogy írtál nekem, kedves Csizi, azon nagyonis elcsodálkoztam! Talán, mert annyira bonyolult dolog az ember, és azok a golyók meg olyan sokan vannak... Szóval: számomra ez is egy igazi csoda, hogy egyik ember kíváncsi a másik gondolataira, és igyekszik megérteni őket. 

Ezek a Bűbájos boszik nálunk is bevették magukat a pincébe, időnként nem kis rémületet keltve a családban, mikor csonkig égett gyertyákra bukkanunk, és mindenféle gusztustalan főzet szárad a kristályvázában, de a lányok egyenlőre kiegyensúlyozottnak tűnnek.:)
Örülök, hogy a fiad jól érzi magát Pesten!
Majd elmúlik, ne aggódj!
Remélem írsz nekem a kétségek lazacáról (húú, igazán izgalmasan hangzik!), a fehér ember logikájáról, meg a többiről.

Ha bekebelezne az idő, és csak jövőre válaszolnál, kívánok áldott ünnepet és boldog pillanatokat rejtő új esztendőt neked és családodnak!

Viszontöleléssel:
Ági