Részegítő volt az ajkad élénk rúzsa Ittam sokat, tudom, hányásra vitt a bor Alig-alig hallottalak, édes múzsa Mint kuglit golyója, a valóság tarolt
Sötétbe bugyolált karjaid tartottak Emeltek, ejtettek valami nagy mélybe Ahonnan szedres bőrszínű halottak Mormoló hangjai hatoltak felém, le
S életre kelt a pokol minden rút árnya Közel-távol úszó vigyorukkal körbe A maguk átkait reám kiabálva Álltak gúnyolódva, utam milyen görbe
Elhittem már-már, oly sokat hallgattam Igaznak tetszett kántáló szózatuk Mondataik zárja hűs bilincsként kattant Befogták lényemet, mint óriás satuk
Vallattak többfelől, meztelenre vetve Kutatva szorgosan gyengeségem pontját Keserű volt akkor, avagy szeretett-e? S: igaz-e, hogy úgy volt, vagy csak mások mondják?
Eszmélet környékezte elbódult álmom S a másnap szennyesebb lepedőbe csavart Összezúzta kicsiny, törékeny világom Szemembe éllel, a fény gyilkosan mart
Ittam újra, hogy e rémképet feledjem De a lány hozzám nem tért vissza többet Homályos’bá lett minden korttyal szememben S újabb kortyok után az álmok visszajöttek
Most írnék, a tinták mégis összefolynak Elmászik a papír előlem kajánul Agyamba tolul egy ugyanolyan holnap S a tükör borostásan, bambán reám bámul
Részegen dülöng a Nap, mocskos az égbolt Tapogatva merül éji lidércfénybe Egyszer volt egy este, valamikor rég volt... Muzsika szó hallik, itt kísért emléke
Volt egy leány, kinek ajkán élénk rúzsa- Nem tudom már ébren, vagy az éjen láttam- Csókkal égett egyszer, neve ez volt: Múzsa Szerelmét bor oltotta, s a pokol sötét árnya
2007-01-03
|