Leső eső figyeli ki

szégyenlős bánatom.

Ernyőm alá bekukucskál,

enyhül a fájdalom.

Szabad-e már felnyitnom

a látogató égnek

szívem rejtett kapuit,

ahol máglyák égnek?

Láthatja-e a világ

lelkem kicsiny házát,

hogy majd gyógyírjaiért

neki mondjak hálát?

Szabad-e most felkérnem

az esőt egy táncra?

Érzem, érintésétől

kialudt egy máglya.

Ernyőm szakad, mint a gát,

rajta járunk táncot.

Szívem, lelkem nedves lesz,

lecsúsznak a láncok.

Megtanultam végre sírni,

sírva örvendezni.

Szívemet az esőben

nem égeti semmi.