Lecsúszottak balladái  –  Csirkecomb

Szeretek ébredéskor kimenni a kertbe, megnyújtóztatni elgémberedett tagjaimat, de főleg tavaszkor beszívni annak minden illatát. Pár éve költöztünk le ebbe a Csepel-szigeti kisvárosba , annak is egy magánterületként deklarált – közterület tábla van róla – kisebb lakótelepére.

Ez a telep egy zöld sziget , a fenyők , hársfák és a különböző virágok csak úgy ontják részegítő illatukat , mellyel sosem  tudok betelni .A  frissen vágott fű szagáról  már nem is beszélve , még ha nekem kell is levágnom .

Anyósom két jó dolgot csinált egész életében ,az egyik egy etető , a másik egy itató volt a madaraknak a kertünkben ,/ no egye fene a lánya a harmadik /.Így reggelente állandóan madárcsicsergésre ébredünk , s ezek a kis lények szinte már családtagjaink lettek.

Ez a terület a városnak egy kissé jobbmódúak által lakott része , amit a telepen lévő általánosan nagyobb tisztaság , meg a szemétnek összehúzott nylonzsákban való kiszerelése demonstrál . Sajnos régebben sokszor előfordult , hogy a kukákat a kóbor kutyák fellökték és a zsákokat szétcincálva szeméttel borították be a környéket , ezért  kénytelenek voltunk  zárhatóvá tenni  ezeket  , melyeket   az egyik nyugdíjas lakó az elszállítás napjain kora reggel – mert már nem tud aludni – mindig  kinyit.

Egy új munkám vidékre szólított , ezért az addig megszokottaknál  egy órával hamarabb kellett indulnom minden nap. Meg kell jegyeznem én alapvetően barátságos ember vagyok , de amúgy is – mivel mindenkit nem ismerhetek , és  jobb a békesség  - , mindenkinek udvariasan köszönök , akivel a házban , vagy annak környékén találkozok.

Így volt ez azon a reggelen is , amikor az öreg nénivel összefutottam az utcán .Öregesen , de normálisan volt öltözve , én egy  Jóreggelt !-tel  köszöntöttem , amit Ő egy hátrálásos  , félreállós , pukkedli  féle mozdulattal egybekötött köszönéssel viszonzott . Beültem a kocsimba és azon gondolkodtam , mi volt a furcsa ebben a találkozásban .

Ahogy a házunk fele visszanéztem , minden világossá vált .A néni a kukánkban turkált , s amit én furcsának láttam , az a félelemmel és szégyennel teli megalázkodás volt , hogy én most rajtakaptam Őt.

Borzasztóan  megsajnáltam , de a helyzet számomra is kellemetlen volt.

Nem tudtam hirtelen kezelni valamit , pedig  én vagyok , akinek döntéseire a családom mindig  rábízza magát.

Mivel mindig egy időben jártam dolgozni ,a következőkben  minden nap találkoztam a nénivel. Már rituálissá vált a köszönés – néha egy tétova hogy tetszik lenni ? –vel zavartan megtoldottam - , de arról , hogy fejét lehajtva  ,félreállva  utat nyisson nekem , nem tudott leszokni.

Nem tudtam róla semmit , nem tudtam , hogyan segíthetnék , de azért az egyik nap úgy időzítettem , hogy a feleségem által kidobott használt ruhákat  egy zsákban mellette tettem le .

Tudta , hogy Neki szánom ,de nem mert addig hozzá nyúlni , amíg el nem mentem. Összegyűjtöttem a sok-sok újságot , összekötöztem , majd odaadtam neki , hogy vigye el a MÉH-be. Kérte , hogy tegyem el  Neki , mert holnap hoz egy kis kocsit ,Ő gyenge ahhoz , hogy kézben elvigye. Másnapra még összeszedtem a pincémből egy kis színesfémet , mert úgy tudtam , azért jó pénzt adnak ott , a kocsi meg majd elviszi .

Kérdezni nem mertem Őt a sorsváltozásáról, de nagyon sajnáltam hogy ilyen helyzetbe került .Egyszer megkérdeztem  , adhatok –e neki régi könyveket , amelyeket már nem tudok hova tenni .Felcsillant a szeme , amikor igennel válaszolt , és én tudtam hogy nem a könyvek papír mivolta miatt örül. Ettől kezdve folyamatosan selejteztem  , felmérve , hogy mennyi könyvet tudhat elolvasni  egy – egy hónapban .Egy teljesen egyedi  „ ezt szeretném Magának adni – köszönöm ,  elfogadom  „ kapcsolat alakult ki köztünk, amiről csak az asszonyom tudott , a házban lakók nem .

Egyik reggel éktelen sikítozást és ugatást hallok. Kirohanok a ház elé , és megdöbbentő látvány fogad. A környékbeli kóbor kutyák szagot kaptak , s visszajöttek a kukáinkhoz , de ott a védtelen öreg nénit találták , aki a szemükben  a zsákmányuk veszélyeztetője volt. Nekiestek , össze-vissza harapdálták , levitték a földre , cibálták ruháját és megpróbálták kitépni kezéből az abban tartott ételmaradékot.

Azonnal rájuk rontottam , üvöltve rúgtam szét köztük , nem törődve a következményekkel , a kitóduló lakókkal  , míg végre sikerült őket elzavarnom .Félig felemeltem a több sebből vérző nénit , aki hálásan rám mosolygott , majd a győztesek csillogó tekintetével mutatta nekem a kezében lévő félig lerágott csirkecombot , amit ÉN dobtam ki előző nap a szemétbe.

Valamiért rettenetesen szégyelltem magam , pedig nem biztos , hogy nekem kellene .