...és abban, hogy vannak mégis szép pillanatok...
A kezed arcomon tízujjas simogatás, bizsergő , borzongató, szép biztatás, forró, finom, éltető dallam, semmi más.
Vár a mély, indák várnak, rohanó vizek, színes kavicsok, amikben én hiszek, amikből neked ma is zsákszámra viszek.
Űz a vér, hajszám mind neked adom, véres-szép álmot láss, úgy akarom, ébredj pihenten mégis minden hajnalon.
A szemed tarajos hullámú, mély óceán, süllyedő keresztem, ős kálváriám húz egyre lennebb, ahol már vársz reám.
A lelked jól belém és önmagadba zárva, ajtód kinyitva, szíved sarkig tárva, csak vársz e csendes, halk kopogtatásra. |