Hát hogy is volt? Előre nézni immár fölösleges
Megállt, mély lett a víz, körben partszegély
Szétterült tóvá, nádasán rigó ring, vörösbegyes
Tövénél szél fodroz gyűrűket, s suttogón beszél

Mozdulatlan, elfeküdt a tájban, békén néz fölfele
Ajkán, mint halottnak tavirózsák, s tegnapok nyílnak
Csak elidőzik némán, figyelvén, hogy gólyák jönnek-e,
S a repülők felszántva az égre mily jeleket írnak?

Hajnallal kél; arcára hűs köd csókol titkokat
Az első halászbárkák oldalát hullámmal paskolja
Szerencsés fogást ígér nekik, kövéret, biztosat
Felszínét cirógatja a reászálló hattyúinak tolla

Napkorongba bámul, forrósodik szerelmesen
Míg Ő mosolyog, s tükrében estig aranyhaját fonja
Mikor vörösbe fordul tűnve, súgja: kedvesem!
Gyönyörű álomba merül, s elismétli, mondja:

Kedvesem, kedvesem, neked teremtett az ég
Kicsiny forrás voltam, először Téged láttalak
S nem feledtem, mikor patak, csermely, folyó valék
Miért is hagysz el, utánad csillag pora marad!

Az éj nehéz nagyon, álmából egyedül ébred
Hullámain játszó messzi fényen hosszan elmereng
Mintha tudná, hová illant belőle a lélek
S a folyónak utolsó partra érni mit jelent

2007-02-28