Így 10 év után, 20 év után 100 év után,
Állok magamba roskadva, némán, sután,
Elvették az álmaimat, az egész életemet,
Akiben megbíztam és hittem, élve eltemetett.

Elhitette velem, hogy gonosz, semmit érő vagyok,
Vezekeltem egy életen át, hittem, bűneim nagyok.
Közben naivitásomon titokban jól mulathatott,
Közben engem bűntudatomban szándékosan hagyott.

Gyötört viselkedésem miatt folyton a lelkiismeret,
Elvesztettem lassan az összes önbecsülésemet,
Közben ő élte életét, és hátam mögött jót nevetett,
Mosolyogva nézte, ahogyan ok nélkül szenvedek.

Az életem égszínkék volt, szürkére és feketére váltott,
És én aki ifjonnan meg akartam váltani az egész világot,
Most nyomorult lelkibetegként gubbasztok önmagamban,
Sok ismerősöm között is teljesen magányos maradtam.

Bízni többé nem tudok, senkiben és semmiben többé,
Hisz egy hazugság-halmaz tette egész életem köddé.
Céltalan vegetálással figyelem kivülről önnön magamat,
S naponta eljátszom rám osztott szerep játékaimat.