attól tartok, félreérted
ha a torkomban elakadnak
a használt szavak,
s ha az értelmes hangok helyett
csak egy zavart hörgés tör fel.
mégis meg kell értened,
hogy ez most nem rólunk szól.
mint egy napraforgó, mely lehajtja fejét,
hogy többé ne kacsinthasson a felhőkbe,
mint a fűszál, mely inkább kiszáradva, feszesen áll,
csak hogy ne kelljen megadnia magát
a hajnali szél  édes táncának,
vagy mint egy elkésett falevél,
mely a sár helyett most a puha, zöld ágyba fúl.
valahogy zavart, mégis természetes
belehalni a tavaszba.
porladó testünket
egy új bimbó születésének rendelni alá.
csak elszakadni nehéz az ágtól,
mely, hittem, már örökre tart.
tudom, hogy leesni kell.
és már el is indultam,
valami mégis félúton tart
s lebegek a két lét között.

olyan ez, mint hat piros puff
mely szégyentől sárgulva
az út szélén hever
beletörődve, hogy már senkinek sem kell;
de Te mégis hazaviszed.