Szemüveg, óra, barnult képkeret,
apró kacatok, néhány papírszelet
hevernek szerteszét az asztalon
s a széken pár ruhadarab
'mi újnak látszik, de több szakadt.
Szent emlékek mind nekem
anyám anyjáé voltak,
kit nagyon szerettem,
ő volt életem...

Erős volt, hatalmas és kemény
ilyennek láttam én, gyerek -
hangja édes-szelíd
s mit mondott: bölcs költemény.

Példakép, kit követni kell
akartam én is szívvel-lelkemmel
forrás, étek, ki táplált engem, s másokat -
gyengéd kezek, szilárd gondolat.

Majd elment, hol jobb lett neki
ki ismerte, mind' könnyezi
de nekem fáj - túl a könnyeken
mert azóta más lett az életem.

Hibát halmoztam hibára fel
hívtam Őt: "Jer, Mama, jer közel!
szükségem van Rád,
sok mindenben kell döntenem
s egyedül nem megy
nincs, ki fogja két kezem..."

Az élet dobált ide s oda
volt puhán-édes, volt mostoha
jártam lent s lejjebb
majd fent a napsütésben is
de nem találtam olyat, mint Te, Mamám
ki vezet türelmesen
s az Élet helyett Élni tanít.

Visszatértem Hozzád,
Ki egyetlen s örök
s újra kérlek,
hallgass meg és vezess!
mert szívem még mindig nyugtalan,
lelkem szüntelen keres
mondd, merre induljak el
mondd, távol-e a cél,
vagy közel?...
mondd, helyes-e,
hogy szívem remél?

Mondj el mindent,
mert Te jobban tudod
a szép világban, a Kapun túl
minden jó, minden ragyog
onnan látsz engem
s mindenki mást
mondd: ki szívemben él,
ki szintén remél,
várhat-e bíztatást?...

S ha nem szólsz semmit,
szívem akkor is szeret
hallgatásod elfogadom...
néha majd leülök az asztal mellé,
odébb teszek néhány holmit,
mi a Tied volt hajdan,
s halkan könnyezek.