Nem kell, hogy viszont szeress, csak engedj magadhoz,
Nem ragaszkodok én a kedves, és udvarló szavakhoz,
Nekem csak az kell, hogy a távolból téged érezhesselek,
Ha fájdalmam, örömöm, gondjaim vannak, megkeresselek.

Tudom, úgy érzed, segíteni rajtam mindig kötelességed,
Nehéz helyzetben mellettem állni ma is a felelősséged.
Feloldanálak én régi esküid, ígéreteid alól, de nem tehetem,
Nélküled semmitmondóvá válnának érzéseim, és az életem.

Lám, nyíltan kiadom magam, lelkem minden titkát neked,
Merem tenni, hisz a te lelked én legalább oly jól ismerem.
Sorok között olvasom és értem gondolataidat, és érzéseid,
Szavak nélkül elmesélnek mindent rólad a rám- nézéseid.

Reggelente a langyos szél simogatásával te ébresztettél,
Sokszor ok nélkül bántottál meg, de mindig kiengeszteltél.
Nem kell, hogy viszont szeress, te félsz ettől az érzéstől,
Ne hidd, hogy egy cseppnyi is van bennem a féltékenységből.

Éljed hát nyugodtan megszokott jól bevált eddigi életedet,
Én csak árnyékként követem tetteid, és minden lépésedet.
Árnyékként, mi nem szól, és nem veszi el előled a Napot,
Hálásan köszönöm, mit tőled kaptam s még majd kapok.