Egy öreg bácsi és társa, egy idős néni
Sétálni indultak, a folyó partot nézni.
Egymás kezét fogva hosszasan kószáltak,
Időnként siettek, aztán meg megálltak.

Egy padon ültem, néztem meghatottan,
Összeszokás látszott minden mozdulatban.
Testben és lélekben egymáshoz nőttek ők,
Testvérek voltak, és barátok, és szeretők.

-Nem fázol, kedves? - szólt az öreg bácsi,
Párja azonnal ösztönösen kezdett el fázni.
A bácsi lágyan magához ölelte kedvesét,
Átadva neki is saját testének melegét.

- Így már nagyon fincsi – kuncogott a néni,-
Lehet, hogy fogok egy fagylatot is kérni.-
Útjukat lassan a presszó felé folytatták,
A bácsi kérte is párjának csoki fagylaltját.

Ránézett a nénire hamiskás mosolygással,
Mire a néni szólt: - No jó, egy kupicával! -
A bácsi magának egy fél konyakot rendelt,
Lassan nyalogatta, soha nagyot nem nyelt.

Egyszerre fogyott el a fagylalt és konyak,
Fizettek, majd folytatták parti sétájukat.
Öreg bácsi fogta kedvesének ráncos kezét,
Dúdolgatta halkan a presszóban hallott zenét.

Ahogy padom előtt haladtak el, megpihentek,
Megálltak, a folyót nézték, egyformán lihegtek.
- Tudom, mennünk kell, mert meccs lesz a TV-ben,
Én addig majd a konyhában a dolgomat végzem.-

Rég eltűntek a láthatárról, én csak ültem a padon,
Soha nem éreztem a magányt, mint azon a napon.
Elindultam hazafelé, - ilyen egyedül sosem voltam,
Vettem én egy csoki fagyit, hazáig elmajszoltam.