Minap az Úr egy angyalát leküldte a Földre,
Nézzen körül mindenütt, járjon mindent körbe.
Jegyzeteljen szorgalmasan, ki szorul segítségre,
Kinek van az Úr kegyelmének jogosan szüksége.

Mint a Kis Herceg, ő is a sivatagban ért földet,
Majd indult megnézni az afrikai lakott zöldet.
Mikor egy nyomorgó, éhező, beteg törzsre lelt,
Magában zokogva csak jegyzetelt, jegyzetelt.

És ahogy útját folytatta, teltek be sorra füzetei,
Csodálkozott az angyal; Az Úr ezt nem ismeri?
Gondolta az angyal: Most menjünk szebb vidékre,
Szüksége van lelkemnek egy kis gyönyörűségre.

Európa szívében, épp a Kárpát medencébe repült,
Hogy boldog embereket fog látni – már előre örült.
Meglátogatott egy pesti utcát, és egy vasút állomást,
Azt hitte, rossz álom, vagy talán lidérces látomás.

A pályaudvar hajléktalan emberekkel zsúfolva, tele,
Éheztek és fáztak, mint a szegény Afrika embere.
És a sok gyönyörű autó, a sok-sok csillogó kirakat?
Szegény angyal nem értette sehogy ezeket a dolgokat.

Hagyjuk a tömegeket, füzeteim régen beteltek már,
Nézzünk véletlenszerűen egy-egy embert vagy párt.
Besuhant egy kertes házba, hol egy idős pár lakott,
Az öreg néni az asztalnál ülve éppen imádkozott.

„Add uram, hogy holnap legyen gyógyszerre valóm,
Az Öreg nagy beteg, a fiam meg a kocsmában danol.”
Feljajdult az angyal és szállt, szállt messzire sebesen,
Idejött a városunkba, az én szobámba szép csendesen.

Hallottam a szárnysuhogást, éreztem, hogy itt az angyal,
Letérdeltem, s könyörögtem: kérlek vigyél el magaddal.
Az angyal mosolyogva rám nézett, jössz, ha itt az ideje,
Tudom, sokan várnak téged, de még dolgod van idelenn.

Belelátok lelkedbe, látom, hogy fájdalmaid keservesek,
De emberek milliói irigylik a te szánalmas kis életed.
Próbáld keresni a szépet, megtalálni a csodát egy rózsában,
És örülj a Napsütésnek, nem tudhatod, még hány órád van.