Tudom Uram, hogy életemet én végig úgy éltem,
Hogy nemigen lehet feléd jogosan nagy kérésem.
De tekints reám, lásd mi lett a régi önmagamból,
Szánakozni fogsz majd, és nem pedig haragszol.

Uram! Csupán egyetlen, de nagy kérésem lenne,
Nagy szükségem volna most a Te segítségedre.
Aludni szeretnék én, hosszú, örökké tartó álmot,
Csillagok közt ébredni. Az Apukám régen vár ott.

Leghűbb barátnőm is ott van, oly fiatalon ment el,
Éjjelente reám tekint ő megértően, fájó szemmel.
Ők látják, hogy testem, lelkem milyen nagyon beteg,
Eltitkolva a világ elől folyamatosan csak szenvedek.

Nem akarom azt érezni, hogy sajnálnak az emberek,
Csak orvosaim tudják, hogy mi mindenen átmegyek.
Uram! Könyörülj meg rajtam, kínjaim keservesek,
Nem tudom, hogy meddig bírom játszani az életet.

Gyűlölöm, hogy betegségtől tehetetlen roncs vagyok,
Hogy éjszaka, mikor senki sem lát titokban zokogok.
Mikor görcsbe rándult testtel a megváltó halált hívom,
Uram, kérlek könyörülj, nem tudom még meddig bírom.

Csak játszom a szerepemet, hogy a régi magam legyek,
Ha eltorzul arcom a kíntól, titokban én arrébb megyek,
Oda, ahol nem lát senki, szenvedésem nem veszik észre,
S minden létező erőm összeszedve mosolygok a szépre.

Apu, te tanítottál, hogy kell nevetni, míg sírok belül,
Fájdalmaimat látva az Úr talán végre megkönyörül.
Uram, nem nagy a kérésem, csak aludni, csak aludni,
Apu mellett van a helyem, ott szeretnék nyugodni.

Barátaim, szeretteim, utánam ti ne sírjatok könnyet,
Fáradt testem megpihen, tudom, minden könnyebb.
Ne búcsúzzatok, megújult lelkem itt marad veletek,
A csillagok közül fénycsóvában jön tőlem a szeretet.

Ólom súlyú fáradtság ül frissen megműtött vállamon,
Odafenn csak kacagok majd,hisz ott nincsen fájdalom.
Apuval egy csillag peremére ülünk, átölel, mint régen,
Uram, engedj fel magadhoz, hisz hívnak már az égben.