Álszentek, prűdök, finnyáskodó kóklerek,
S ti,kiknek nyál fröcsög ajkán,
Magamutogató, céda fráterek
Kik lógtok napestig kint az utcán,
Senkiházi, pimasz vén szukák,
Kiknek derekáról lefolyt a háj,
Szipózók, s ti, utcagyerekek
Bocsássatok meg mind nekem!

(Írtam a verset, s
számból kifordultak a szavak)

A költő, ha költő, túléli korát,
Villon tolláról igaz szó pereg,
S míg a hóhér a nyakába teszi a kötelet,
Lába elé köpve egy nagyot felnevet:
Egy nyárfaágra húzol fel pajtás, de
Megbocsátottam rég neked.
Soha ne legyen pénzed,
S a kutyák nyaldossák a feneked!

Item, a világ úgyis hálás lesz nekem.
S bár hirtelen felköttetek,
Lesz majd ki érti versem,
S dalolják azt hívők, s hitetlenek.
Míg engem körül dongnak a legyek,
Koponyám szárad s nyűvek esznek,
Féljetek csak nyugodtam tőlem,
Ezer év múlva is kísértek.