ha még egy lépésed hátra volna,
hogy megmászd a hegyet,
fordulj vissza,
majd mint egy legyet,
legyintve hagyjd magad mögött!
ne mászd meg!
majd kibontott hajad
könnyedén rázd meg;

mert ha nem, akkor már nem lesz
mit ígérjen neked.
kerek lesz világod,
-mint később a feneked-,

ha félbehagyatlanul
éled mindennapjaid;
s megevetlen kalapjaid
szavatossága végleg lejár;

mint te a kocsmába,
hol mások mocskába
ágyazódva tisztának láthatod
magad, s esténként átadod
magadnak a jóéjt-üzeneteket,
teleírod a füzeteket
a semmivel teli életedről,
mesélsz Kláráról meg Tedről,
hogy ujuj, mi mindent
csináltak azok ketten,
s miként érted őket tetten
abban a parkban,
hol az ember bokáig gázol a kutyaszarban...

s az i-re ne tegyél pontot!
leszakadt gomb helyedt ne varrj újra gombot!

az utolsó slukk cigit ne szívd el!
csak pöcköld le, s néz hogy ível
a lehulló parázs;
hagyjd, hogy áthasson a varázs,
a nappali hullócsillag! ó!

mint a pillangó!
kergesd csak, de el ne kapd!
csak az influenzát,
és ne kerüld a menzát!

-csak élj!-
míg eleven nappalt harap neked az éj...

és hagyjd hátra az ázott gyros pitát!
inkább kapd elő a nagyapó-pipát,
s pöfékelj egy cseresznyéset!
figyeld! lesd, miként véset
monogrammot a kislány az apja övére,
s hogy szürcsöli a fagyit a nővére
a kiharapott tölcséraljból;
vagy hogy a fodrász a hajból
hogy csinál pompomot;
a kártunnetvörkön hogy üldözi Jerry Tomot...

csupa apróbetűs dolog,
ha belegondolok...

(de én olyan nem teszek.
inkább gond-olat-talan leszek.)

folytatnám még, de
túl rövid az élet.
s hidd el, csak rajtad áll,
hogy miképp éled...