Ő csak egy porszem volt a sivatag homokjai közül

Egy ember, ki vállalja önmagát, mikor sír, vagy örül.
Egy átlagos ember, kik tucatjával, ezrével is itt félnek,
Becsülettel dolgoznának, hogy tudják, hogy megélnek.

Naiv álomvilágában minden olyan tiszta és igaz volt,
Ott a becsületen nem eshetett soha semmi hamis folt.
És ő becsülettel, őszintén élte mindennapi kis életét,
Elismerte a hófehéret, és meglátta ő mindig a feketét.

Nem volt semmiről sem híres, tette szorgosan dolgát,
Naiv, bolond fejével akikkel jót tett, azoktól jót várt.
Egy buta, ábrándos lélek, nem azt kapta, mit érdemelt,

De ez most a sirató tömegben, már senkit nem érdekel.

Gyönyörű, hatásos szavakat lehetne mondani már róla,

De itt a koporsója mellett már nincs hely hazug szóra.
Csak egy igazság van: fentről mosolyogva néz rátok.
És örömmel hagyta el, ezt a hamis, hazug érdek-világot.

Ne sirassátok hát őt, hisz ő nem erre a földre született,
Az ő álomvilágában nem volt álnokság, csak szeretet.
Az arcul csapásokat, árulást és hazugságot eddig bírta,
Aztán már sehová nem vágyott, csakis a családi sírba.

Angyal képében eljön mindig az azokhoz, kiket szeret,
Kik bántották, megalázták, kijátszották – már csak nevet,
Tudja ő, hogy a Mindenható Istent kijátszani nem lehet,
A gonoszok előbb-utóbb megkapják méltó büntetésüket.

Akiket nagyon szeret, azokról a mennyből gondosan néz,
Ott van velük éjjel-nappal, ha kell nekik egy segítő kéz.
Drága jó barátom, te jeltelen, de mindig világító csillagom,
Kis időre, de nem örökre tőled fájdalmasan búcsúzom...