Az egy hetes tengerparti nyaralás minden résztvevője megérkezett már a repülőtérre, kivéve az utazási iroda idegenvezetőjét. Ezért nagy volt az izgalom és a hangzavar a csoport tagjai közt. Szerencsére a forgalomirányító még nem mondta, hogy nekik is be kell szállni a gépbe. Így még volt néhány perc, hogy az idegenvezető is megérkezzen.

-Biztosan ez is egy kis csitri - mondta epésen egy idősebb férfi. Hogy ki tette ezt a megjegyzést, nem lehetett megállapítani annyi ember közt. Szerencsére közben megérkezett az idegenvezető, aki egyáltalán nem volt csitri. Sőt, nem is nő volt. Ezen nagyon elcsodálkoztak, mivel amikor befizettek az útra, még idegenvezetőnőről volt szó.

-Hölgyeim és Uraim, elnézésüket kérem a változásért és a késésért! A kolléganőm kislánya hirtelen belázasodott, ezért nem tudott jönni. Azért remélem, én is megfelelek az elvárásaiknak. És most kérem, kezdjék meg a beszállást!

A repülőút gyorsan eltelt. Volt aki átaludta vagy olvasott, de a legtöbben beszélgettek, ismerkedtek.

Mire leszállt a gép, már majdnem mindenki összeismerkedett. A repülőtérről külön busz vitte a csoport tagjait a szállodába, ahol gyorsan elfoglalták a szobájukat.

Rebeka, a csoport egy tagja, amint belépett a szobájába, rögtön a teraszajtóhoz lépett, s amint szétnézett, rögtön a Balaton jutott az eszébe. Eddig minden évben ott töltötte a szabadságát. Szeretett ott nyaralni, még rossz időben is volt valami varázsa. Most barátnője tanácsára fizetett be erre az útra, hátha pont itt sikerül megismerkednie egy rendes férfival. Meg mindig is kiváncsi volt, milyen is lehet egy ilyen út és a tenger. Ennek is megvan a maga varázsa. Ezért semmiképpen nem volt pénzkidobás ez az út.

Gyorsan repültek a napok. Minden napra volt valami program a strndoláson kívül is.

Rebeka nagyon jól érezte magát. Tetszettek neki a rendezvények, kirándulások, és főleg az, hogy megismerkedett egy férfival, aki minden szempontból megfelelt az elvárásainak.

Hamar eljött az utolsó este is. Az üdülőben búcsúestet tartottak. Mindenki boldogan, önfeledten táncolt vagy beszélgetett. Egy darabig Rebeka és Alexander is, aztán otthagyták a tömeget és kimentek sétálni a partra. Kéz a kézben, szerelmesen összebújva lépkedtek a homokban, majd leültek egy nagy kőre és boldogan nézték a tengert és a csillagokat.

Olyan boldogok voltak és oly varázslatos volt ez az éjszaka, hogy a fiú legszívesebben nem is rontotta volna el a lány kedvét azzal, hogy megmondja, hogy ő még nem utazik haza ezzel a csoporttal. Még marad néhány hetet, mert ő a szüleihez jött látogatóba. De ezen az utolsó estén már el kellett mondania. Legnagyobb csodálkozására a lány úgy hallgatta végig, mintha már rég óta tudta volna.

Másnap aztán a repülőtéren a búcsúcsók után kitörtek Rebekából a csalódás könnyei. Egész úton haza felé peregtek a könnyei, bár sejtette, hogy túl szép volt, hogy igaz legyen.

Azért titkon abban reménykedett, hogy talán fognak még találkozni.