Véremmel ír pennám, ez az utolsó sor Tintám rég elfogyott kis kék üvegcsémből Hideg és görcs húzza, elmémre köd csókol Idegen a világ, lapra hullik, szétdől
Istent hívom immár, ez az utolsó perc Elindul peregni létem tűnő filmje S ha kilobban végső képkockája, jó lesz Halálba fordul át, mint a fagyott cinke
Mondatom így félbe...ez az utolsó szó Kilehelem párám a ma délutánba Udvaron szél rezget száradt szálú kórót Sötéttel borít be egy madár nagy szárnya
S mielőtt beborít, ez az utolsó kép Homályos tükörben rémült arcot látok Mattot kap a király, mert a fehér ló lép Mozdulatlanná lesznek a játék bábok
Felborul az asztal, ez az utolsó zaj Elsodort tányér tör, s hull csörömpöléssel Mindez már távoli, lényegtelen sóhaj Szétgurul a szálra fűzött becses ékszer
Rothadt szőnyeg rostja, ez az utolsó szag Fenséges aromák, ím, nem kellettetek Elúszik a folyón, mint egy üres csónak Kaszált szénaillat, mező, Isten veled!
Nyelvemen aszú-csepp, ez az utolsó íz Pohárszilánkról foly’, meginni nem tudom Csak képzetem társít hozzá csókot, íriszt Azután eltűnik nemlétbe A lyukon
Sima márvány padló, ez az utolsó hely Ütését megérzi vértelen homlokom ’…anyu puszit hint rá, az a legjobb gyógyszer…’ Kezébe - rég porlad – végsőn kapaszkodom
Érzések, illanók, gomolygó kék tinták Hideg és görcs húz le, elmémre köd csókol Ez már nem én vagyok, ezt már rólam írják Pennám vérbe száradt, ez az utolsó sor
2007-09-07 |